Főoldal   Ország infók   Útravaló   Rólunk   Csirkefej
 
Ajánlott böngésző:
FireFox 2.x

Bejelentkezés






Elfelejtettem a jelszavam
Regisztrálom magam

Szavazás

Támogatóink

Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement
India VI. - Darjeeling, Kalkutta (2007. május 17. - június 2.) Nyomtat E-mail
2007 June 03, Sunday
Élet a teaültetvényeken
Élet a teaültetvényeken
Mivel sem Kína, sem Myanmar irányába nem tudtuk folytatni autóval az utunkat, ismét Indiába jöttünk. Végül is itt demokrácia van, mindenki nagyjából azt csinál, amit akar.

Egy darjeelingi éjszaka után Kalkutta felé vettük az irányt, ahonnan Defi hajóval, mi pedig repülővel megyünk majd tovább Dél-kelet Ázsia irányába.
A hajóztatás elintézése miatt laza két hetes kényszerpihenőt tartottunk az „Örömváros”-ban, egy igazi angol koloniális otthonban, a brit Raj talán egyetlen Kalkuttában fennmaradt bástyájában.


Péntek reggel a Tea fővárosában, Darjeelingben ébredtünk. Egy tipikus indiai reggeli után - amit a kaják alapján ebédnek is nyugodtan nevezhetünk - körbejártuk a hegyi városka szűk utcáit, majd a Happy Valley Tea Estate felé vettük az irányt. Látni akartuk a hatalmas tea földeket és a tea készítés folyamatát.
A város szélére érve azonnal a szemünk elé tárult a teacserjék végtelen földje és egy kis séta után a Happy Valley-t is megtaláltuk. A gyárban épp karbantartási munkákat végeztek, így nem tudtunk bemenni, viszont megismerkedtünk a Happy Valley ültetvény mellett fekvő minibolt tulajdonosával, aki kimerítő magánórát tartott nekünk a teagyártásról, a különböző típusú teákról és azok elkészítésének módjairól. A kulcsszó: Super Fine Tippy Golden Flowery Orange Pekoe First (de erről Chicken számol be részletesen Wink).
A tea kurzus után felsétáltunk a város sírkertjéhez, hogy tiszteletünket tegyük az egyik leghíresebb Ázsia-kutató, Kőrösi Csoma Sándor sírjánál. Hosszan olvasgattuk a különböző intézmények és neves személyiségek által elhelyezett emléktáblákat. Igazán jó érzés volt; a végére teljesen el is érzékenyültünk.
Este - egy utolsó tea után - autóba pattantunk és nekivágtunk a Darjeelingből levezető mindössze 80 km-es, de 2-3 órát igénybe vevő szerpentinnek. Az éjszakát a hegy lábánál fekvő Siliguri-ban töltöttük. Lélektelen város, de egy éjszakára jó volt.

Szombat délelőtt kikanyarodtunk Siliguri-ból és a végtelen teaföldek között, megkezdtük egész napos utunkat az izgalmasan hangzó Kalkutta felé. Út közben Amorf Ördögök napot tartottunk. Beleéltük magunkat a búcsúkoncert hangulatba. Kár, hogy feloszlottak Frown. Így Nepál után, mostanra persze kicsit átértelmeződött a „…nekem a Gellért-hegy a Himalája…”.
Este 10-kor értük el Kalkutta külvárosát. Ismét megállapítottuk, hogy még ha nem is érhetőek el részletes térképek a világ nagy részére vonatkozóan, így is nagyon nagy segítség a GPS a tájékozódásban. A World Map-en a városközpontok általában elég pontosan szerepelnek, és jól tudjuk követni a már bejárt útvonalat.

Darabka Anglia
Darabka Anglia
Tudtuk, hogy Kalkutta nem a felhőtlen nyaralásról és felfedezésről fog szólni, illetve sejtettük, hogy nem álmaink városa lesz, így kompenzálásként valami nyugodt szállást akartunk találni. Ezt első éjszaka meg is találtuk. 11-kor leparkoltunk az ember vontatta riksákkal és koldusokkal teli, fűszer szagú Sudder street 13-as számú házának kertjében. A Fairlawn, az angol uralom máig fennmaradt talán utolsó bástyája, egy valódi oázis West Bengál (a WB rövidítés alapján nekünk csak West Balkán) kaotikus fővárosában.
Aznap éjszaka még úgy gondoltuk, hogy bármennyire különleges is a ház, másnap átköltözünk valami hosszú távon gazdaságosabb helyre. Aztán reggel komoly alkuba kezdtünk. Nagyi, a ház Nagyasszonya pont az alku közben libegett fel mellettünk az emeletre indiai társalkodónőjével és kedvesen megjegyezte: „You will find cheaper place in Kolkata, but this is the only English place in the city. This is an Institution!” A következő mondatával pedig - a csodálatos Budapestre és az ott töltött emlékezetes utazására hivatkozva - szívderítő kedvezményt adott az addig elmozdíthatatlannak látszó napi szállás árakból.
Ezzel megkezdődött kéthetes nyaralásunk az angol nagyinál, akinek a háza egy élő múzeum, egyenruhás indiai szolgálókkal. (Mondjuk a brit uralom alatt egy átlagos angol családnak ~110 indiai szolgálója volt. Ehhez képest nagyinál már csak néhányan lézengenek. Wink) Mrs. Violet Smith egyébként 86 éves és minden délelőtt több órát üldögél teljes pompában, hatalmas háza kertjében, és kedélyesen elcseveg vendégeivel. A mi történetünket, mint egy folytatásos regényt, napról napra követte és folyamatosan ellátott minket óvó szavaival a hajóztatás tekintetében.

Taxi Kalkuttában
Taxi Kalkuttában
Első napunk Kalkuttában vasárnapra esett, így mivel az irodák zárva voltak, a napot a város felfedezésével töltöttük (most még turista szemmel). Körbesétáltuk a város közepén fekvő hatalmas parkot, a Maidan-t és meglátogattuk a park déli részén fekvő Victoria Memorial-t. A viktoriánus épület a brit Raj egyik leglenyűgözőbb maradványa talán egész Indiában, tele az angol megszállás idején fontos szerepet játszó történelmi alakok szobraival és portréival.
A gyönyörű épület körbejárása után alámerültünk egy kicsit a valódi Kalkuttában. Az utcakép elengedhetetlen tartozékai az ember vontatta riksák, melyek egy pillanat alatt magukkal ragadnak és visszarepítenek az időben. Nagyon nehéz levenni róluk a tekintetünket. Ami a legdurvább: a riksa vontatók azon túl, hogy legtöbbször csupán egy ágyékkötőben, meztelen felsőtesttel nyomják, egytől egyig mezítláb vannak. Nem volt szívünk beülni egyik riksába sem, csak hosszan álltunk az úton és néztük, amint a szikár, csillogó felső testű „sofőrök” egymás után tovahúzzák kétkerekű járműveiket, kezükben azzal a feledhetetlen hangú kis csengővel, amely egyikük kezéből sem hiányozhat. (A csengő hangja egyébként már néhány óra után is amolyan pavlovi reflexet ébreszt az emberben.)

Kalkuttai utcakép
Kalkuttai utcakép
Hétfő délelőtt nekiestünk a hajózási társaságok összegyűjtésének és felkeresésének. Kiválasztottunk 5 szimpatikus és közeli irodát, majd elindultunk egy speciális gyalogos városnézésre, kezünkben az irodák címeivel. Végül két irodától kértünk árajánlatot az autó Dél-kelet Ázsiába (Bangkok vagy Szingapúr) szállíttatására.
Kedden reggel már csak egy irodával folytattuk a tárgyalásokat, az autó Bangkokba hajóztatásáról. Bevittük a szükséges dokumentum másolatokat (Carnet de Passage és Útlevél) és megkezdődött a vámpapírok kiállítása. A hét második felében szerencsénk volt ellátogatni a kikötőváros központi vámhivatalába. Az ott töltött közel öt óra alatt alaposan megfigyelhettük a munkavégzés körülményeit és módját a több ezer embert foglalkoztató szervezetben. Megérne egy dokumentumfilmet.
Mindenesetre estére megvoltak a szükséges pecsétek, amelyekért oda mentünk. Sajnos bármennyire is szerettük volna, nem láttuk át pontosan, hogy pontosan melyik asztalnál, melyik papírra, milyen pecsétet kell megkapnunk, de szerencsére velünk volt a hajózási társaság egyik embere, aki vágta a dolgot és elterelgetett minket a hangárszerű épület temérdek asztala, ügyintézője és pecsétjei között.
Elmondhatatlan érzés volt „haza” menni, lezuhanyozni és kifújni magunkat. Mókás volt, hogy esténként, mindig egy kicsit változó közönségnek, de mindig beszámoltunk a hajóztatás folyamatának aktuális állásáról. Az utazók és a ház dolgozói - különösen a kedvenc recepciósunk - úgy hallgatták az újabb eseményeket, mint egy folytatásos szappan opera következő fejezetének fordulatait.

Defi a kikötőben
Defi a kikötőben
Hétvégén lazultunk, aztán hétfőn eljött a nagy nap. Ebéd után kiautóztunk a kikötőbe, ahol már várt minket az előkészített konténer. Három hivatalos arc, háromszor leellenőrizte ugyanazokat a dolgokat az előkészített papírokon és Defi-n. Ilyenkor az alvázszám leellenőrzése és a motorra vetett sokat mondó pillantások után mindig felmerül a motorszám kérdése. Ehhez Defi esetén le kellene szerelni a műanyag motorborító elemet, amit szerencsére ezúttal is megúsztunk. Az ellenőrzések után, Defi begördülhetett a konténerbe, majd a munkások alaposan lerögzítették, hogy a hosszú út alatt végig biztosan álljon a konténerben.
Ideiglenesen búcsút intettünk egymásnak Defivel, majd rákerültek a konténer ajtajára a hajózási társaság, valamint a kalkuttai vám plombái. Lefotóztuk a plombák azonosítóit és elhagytuk a vámterületet (immár gyalogosan). Ahogy a hajózási társasággal korábban megállapodtunk, a kulcsok nálunk maradtak, sőt a konténert sem nyitják már ki a hajóztatásig.

Defi útrakész
Defi útrakész
Kedden reggel átadtuk az eredeti Carnet-ünket a hajózási társaság emberének, hogy megszerezze bele az autó exportálását igazoló pecsétet. (Ehhez a kikötőnek abba a részébe kellett elmennie, ahova mi külföldi állampolgárként nem könnyen juthatunk be, így nem nagyon volt mit tennünk.) Emberünk azt mondta, hogy két óra múlva hozza a Carnet-ünket, de nemhogy két óra múlva, de még két nap múlva sem volt sehol.
Nap mint nap ment az ígérgetés, hogy így a sorban állás meg úgy, és ma estére már tuti, hogy meg lesz, de valahogy az egész nem állt össze nekünk. Úgy tudtuk, hogy a hajó csütörtökön elindult és az export pecsétet legkésőbb a kihajózás után, azonnal meg lehet kapni. Mi tart ennyi ideig és miért nem tudnak mondani egy fix időpontot?
Péntek délre fogyott el a türelmünk és ezzel a lendülettel tettünk egy látogatást a cég irodájában. Emberünk az irodában ült, vagyis nem nagyon izzadt a kikötőben való sorban állással. Elmondtuk neki is és a főnökének is, hogy legkésőbb aznap meg akarjuk kapni a Carnet-ünket és szombat reggel repülni szeretnénk Bangkok-ba. A főnök azt mondta, hogy meg lesz és ezzel elküldte barátunkat a kikötőbe. Este 6-ig döntenünk kellett a következő reggel 8:55-kor induló repülővel kapcsolatban.
5 körül ajánlottunk egy üzletet az irodavezetőnek, amitől úgy gondoltuk, hogy talán ő is érdekeltté válik a Carnet megszerzésében. Ha határozottan állítja, hogy ma meg lesz a Carnet, akkor mi lemegyünk és megvesszük a repülőjegyet, viszont ha reggel 6-ig nincs kész a Carnet, akkor bukunk egy repülőjegy módosítási díjat, melyet automatikusan levonunk az ő díjából. Az ajánlatunk nem nyerte el a tetszését, de most már látszólag minden erejével azon volt, hogy a kapcsolatain keresztül felgyorsítsa a folyamatot. (Mi még mindig nem értettük, hogy pontosan mi történik, csak azt tudtuk, hogy barátunk sorban áll.)
5:55-kor húztunk egy lapot 19-re. A Carnet még nem volt meg, de lementünk megvenni a repülőjegyet. A repülőjeggyel a kezünkben megtudtuk, hogy a hajó még a kikötőben áll. Ha korábban elolvastuk volna az Indians című könyvet, melyet egy ausztrál pár javasolt az indiaiak viselkedésének megértéséhez, akkor valószínűleg nyugodtabban tudtuk volna végigcsinálni az egész folyamatot. Mi azonban a saját bőrünkön tapasztaltuk meg a szubkontinens lakóinak egyik alapvető jellemzőjét. Ezek a srácok nem fognak „Nem”-et mondani neked. Az utolsó lehetséges pillanatig meghagynak abban a hitben, hogy valami úgy és akkor fog megtörténni, ahogy és amikorra te elképzelted.
Szóval kiderült, hogy az egész sorban állás sztori oka a hajó indulásának késése. Az indulás késett, viszont kizárólag a kihajózást igazoló dokumentum alapján kaphatjuk meg mi is - mint ahogy mindenki más - az export pecsétet. A sorban állás pedig arról szólt, hogy a hajó indulásának késése ellenére sokan megpróbálták megkapni a pecséteket a kihajózásról szóló dokumentum kiállítását megelőzően (a legtöbben eredménytelenül). Ha ezt tudjuk, akkor mi sem paráztunk volna rá a dologra, de fogalmunk sem volt a hajó indulásának késlekedéséről.

Búcsú Indiától
Búcsú Indiától
Lehiggadtunk, hazamentünk és lélekben felkészültünk további három kalkuttai éjszakára. Legnagyobb meglepetésünkre, reggel kiderült, hogy a következő gép nem kedden, hanem vasárnap megy Bangkokba, így ha a hajó éjszaka elhagyta a kikötőt, és ma meglesz a Carnet, akkor azt el tudjuk kapni. Délután 3-ig volt nyitva az utazási iroda, így addig meg kellett mondanunk, hogy mikor akarunk repülni. Innentől felgyorsultak az események. Megtudtuk, hogy a hajó éjfél körül elhagyta a kikötőt, megbeszéltük a hajózási társasággal, hogy 2-ig pontos választ kell kapnunk a holnapi indulásunkra vonatkozó esélyeinkkel kapcsolatban, majd barátunk elindult a kikötőbe. Minden ment, mint a karikacsapás Surprised. Megjött a hír, hogy ma bekerül a Carnet-ünkbe a pecsét, módosíttattuk a repülőjegyet (szerencsére megúsztuk fizetés nélkül), és délután 5-kor végre kezünkben volt a Carnet, illetve megkaptuk az összes egyéb szükséges szállítási dokumentumot (Bill of Lading, Shipping Bill, Invoice). Kifizettük a srácokat, mindenki megkönnyebbült és egy óriási sütizéssel megünnepeltük a happy end-et.
Este becsomagoltunk és vasárnap reggel - két teljes hét Kalkutta után - úton voltunk Bangladesen át Bangkok felé.


A hozzászóláshoz jelentkezz be, vagy regisztrálj, ha még nem tetted!
No. 5 :
Egyébként ez a második amit írtam, az első elveszett valahogy küldés közben. Lehet, hogy mások is jártak már így
Hozzászóló: Mutka • 2007-06-25 16:39:56
No. 4 :
A hosszú nyaralás miatt elég nagy lemaradásban vagyunk a beszámolókat illetően, de most jó olvasni őket. A kalkuttai szállásról szóló beszámolótok olyan szemléletes, hogy szinte hallom Mrs. Violet hangsúlyát, ahogy mondja „This is the only one English place in the city” és ez egy olyan Institution lehet, mint Ő maga.
A Darjeeling-i teázást meg nem is irigylem egyáltalán.
Azt viszont már alig várom, hogy újra összeálljon a négyes-fogat (Pip-Tomcsi-Defi-Chiken), gondolom a hosszú kényszer pihenő után Ti még jobban. (Chikent meg kellene dumálni, hogy vesse be habtestét az ügyintézésbe, hátha rá jobban hallgatnak a buddhisták, hiszen Ő már megvilágosodott.9
Hozzászóló: Mutka • 2007-06-25 16:36:51
No. 3 :
Zozo! Az idei Golden Buddha mellé csomagolunk Neked néhány gr Orange Pekoe-t, OK?
Jó, hogy írtál és dolgozunk a térképek megjelenítésén, de lassú munkához idő kell .
Hozzászóló: pip • 2007-06-24 15:44:35
No. 2 :
Na, ez egy nagyon ütős beszámoló volt :) ezerrel tetszett a stílusa! Örülök, hogy épségben megvagytok, itthon az én iGO-mon még csak az Emirátusok térképe fut, Kalkuttáé nem.
Vicces: Az Orange Pekoe tea, mint a Király itthon is hallható... yo utat és várjuk a beszámoló folytatását!
GZ
Hozzászóló: gozolo • 2007-06-19 09:51:50
No. 1 :
Ez igazán kalandos volt! Lehet, hogy a türelmeteket akarták csak próbára tenni, vagy a "pótmami" intézte el, hogy tovább maradjatok. Valószínű nagyon megkedvelt titeket, én meg irígykedhetek itthon. Ő mégiscsak élőben hallgathatta a beszámolót és láthatott benneteket 2 héten át. További kellemesebb kalandokat kívánok a család nevében. Anya
Hozzászóló: Kókai család • 2007-06-18 18:17:50
 
< < <   > > >