| Ausztrália III. - Uluru, Kata Tjuta, Rainbow valley, Devil's Marbles, Mt Isa (2007. okt. 6. - 11.) |
|
|
| 2007 December 10, Monday | |
 Szélkerék Más környezet, más klíma és végre itt vagyunk az aboriginal-okkal való találkozás kapujában. Rákattantunk az őslakos témára, és az Uluru-tól kezdve, a Rainbow valley-n át, egészen Mt Isa-ig le sem tudtunk szállni róla. Szembesültünk a kontinens elmúlt kétszáz éves történelmének valószínűleg legszomorúbb eredményével. Sajnos a fehér ember megérkezésével - egy, az aboriginal kultúra korához képest másodpercnyi idő alatt - gyakorlatilag majdnem teljesen eltűnt egy 40.000 ezer éves (!) örökség. A lelombozó összkép ellenére szerencsére találkoztunk nem egy fehér emberrel, aki az eltűnőben lévő aboriginal kultúra puzzle darabjainak összeillesztésén dolgozik az abo-kkal együtt (sőt utunk későbbi részében beszéltünk olyan abo-kkal, akik a hagyományos életformát követik és őrzik törzsük ősi hiedelmeit.) Szombaton az Uluru-tól 100 km-re keltünk, majd délelőtt csak rápihentünk a nemzeti park meglátogatására. Az Uluru / Kata Tjuta Nemzeti Park két nagy nevezetességét különböző napszakokban akartuk meglátogatni. Naplemente az Uluru-nál, majd napfelkelte a nagy kavicstól 30km-re nyugatra fekvő Kata Tjuta-nál. A romantikus kis nemzeti park túra előtt azonban a délelőtt fő kihívása a kerekek cseréje volt. Az út kb. egyharmadához érkezve ugyanis aktuálissá vált a két pótkerekünk levarázsolása a motorháztetőről, illetve a hátsó ajtóról, és azok felpattintása a hátsó tengelyre. A mutatványt még egyszer tervezzük majd megismételni az út kétharmadánál, így a hat kerék nagyjából egyformán fog kopni.  Barátságos emu  ) és azonnal leparkoltunk az Uluru észak-nyugati oldalán, amely a lemenő nap fényében gyönyörű színekben csillogott. A naplemente különleges eseménye volt, hogy a parkolóból kihajtva összefutottunk Kermittel (lásd a fotót a galériában), aki egy Toyota tetejéről, japán utazótársaival sörözgetve még sötétedés után is flash-elt a naplemente hangulatban. Megálltunk és gyors barátkozásba kezdtünk. Kermit cimborái hihetetlen jó arcok voltak, így a látkép és a hangulat mellett a tökéletes társaság is adott volt az est zárásához.Vasárnap hajnalban a Kata Tjuta-nál kezdtünk egy meleg színekben pompázó, de hűvös napfelkeltével. A Kata Tjuta („Sok fej”) látvány tekintetében számunkra talán még érdekesebb volt, mint az Uluru. Egy rövid túra után bevezettünk a nemzeti parkban lévő kulturális központba, hogy a látvány mellé magunkba szippantsuk a kapcsolódó kulturális hátteret is. Megtudtuk, hogy hosszú kitartó küzdelem után a ’90-es években került vissza a terület az aboriginal-ok tulajdonába, de csak azzal a feltétellel, hogy az állam hosszú távra visszabérli tőlük. A szép része a történetnek, hogy a terület visszaadása óta a nemzeti park menedzselése közösen, az őslakosok és a fehér ember elképzeléseinek egyeztetésével zajlik.  Abo foltos égetés Ennek három legfőbb oka: a kultúra irtása, az ökoszisztéma átalakulása és a földek eltulajdonítása. Ma sajnos a nyugati társadalom perifériáján élnek túl, leginkább alkoholos üveggel a kezükben. Az ország keleti részén a telepesek által elfoglalt presztízs területeket az őslakosok jó eséllyel soha nem fogják visszakapni, ehelyett koncként megkapták a belső kopár földeket. A legtöbbjük itt él az abo földeken, a fehér embertől elkülönülten. A fehér ozik nem nagyon „látogatják” őket, egyébként, ha valaki be szeretne menni a területeikre, annak először engedélyt kell szereznie. Így nem volt triviális, hogy az abo-kra fókuszáló kulturális központokon és műkereskedéseken kívül hol tudunk kapcsolatba kerülni az őslakosokkal, de a kulturális központban folytatott majd egyórás beszélgetés mindenesetre sok homályos pontra rávilágított. Képet kaptunk arról, hogy milyen mészárlás lehetett itt a fehér ember megérkezésekor és hogyan jutottak el az abo-k a jelenlegi helyzetükig, hogyan mélyülhetett el ennyire a kommunikációs szakadék az abo-k és a telepesek között, és hogy a kormány üzleti ellenérdekeltsége miatt valószínűleg még hosszú ideig nem érdemes jelentős pozitív irányú változásban reménykedni. Délután búcsút vettünk az Uluru / Kata Tjuta Nemzeti Parktól és tovább autóztunk északra, a ~400km-re fekvő Rainbow valley, vagyis Szivárvány-völgy irányába. Ezen az útszakaszon végre egy kicsit igazi mélyhomokos terepen haladhatunk, melynek végén egy csodálatos színekben pompázó sziklafal tárult elénk a naplementében.  Rainbow country A Rainbow valley egyben az ország belső területeitől való búcsú közeledtét is jelentette, mert innentől kezdve intenzíven elkezdtünk északra, majd onnan keletre haladni, mivel az ausztrál utunk következő fókuszpontja a keleti part volt, amely több ezer kilométernyi távolságra feküdt tőlünk. A völgyben eltöltött csodálatos reggeli után autóba pattantunk és egy rövid Alice Sprins-i megálló kivételével estig vezettünk. 500 km után, a naplemente utolsó pillanataiban megálltunk vacsorára a Devil’s Marbles-nél (a helyi warumungu-k nyelvén Karlukarlu). A hatalmas gránit tömbök a warumungu-k szerint a szivárvány kígyó tojásai (a tudósok szerint évmilliók óta erodáló olvadt láva). Az estét egy laza 100 km-es vezetéssel zártuk, majd éjszakára leparkoltunk Tennant Creek-nél, kicsivel a keleti irányba vezető Barkly Hwy-re való rákanyarodás előtt. Tennant creek-ből kedden reggel rögtön tovább indultunk, hogy estére már az Outback legendás városában, Mt Isa-ban legyünk. 100 km vezetés után búcsút intettünk az ország közepén délről északra futó Stuart Hwy-nek, keletre kanyarodtunk és nekifutottunk a maradék majd 400 km-nek. Mt Isa-ban két dolgot is meg akartunk nézni: egyrészt a korábban itt élő Kalkadoon törzshöz köthető emlékeket és műalkotásaikat bemutató mini múzeumot (Kalkadoon Tribal Council Keeping Place), másrészt a helyi aboriginál nők által létrehozott Arilla Paper-t, ahol a természetből gyűjtött hagyományos anyagokból készítenek papírárukat. Mivel késő estére értünk Mt Isa-ba, úgy döntöttünk, hogy rászánunk még egy napot a városra és rendesen körbejárjuk a kiszemelt érdekességeket. Egy esti csövezés után másnap bevettünk magunkat egy caravan parkba, és délután onnan indultunk a város felfedezésére. A Kalkadoon Tribal Council Keeping Place várakozásainkkal ellentétben nem tett ránk nagy benyomást, de az Arilla Papers-nél olyan jót sikerült beszélni az abo nőkkel, hogy így már igazán megérte a Mt Isa-i letáborozás. Csütörtök reggel feltöltődve indultunk tovább, hogy estére végre kibukkanjunk az ország büszkeségének számító, csodálatos keleti parton, közel a Great Barrier Reef-hez.             No. 4 : ejj szingapur az nyar kolumbia az tavasz No. 3 : Hello markomirko, Köszönjük a kiegészítéseket! Hallottuk Bálnától a Szingapúr-tervet... és akkor hogy lesz? Dél-kelet Ázsián keresztül jöttök Kolumbiába?  Egyébként miért éppen Szingapúr? Csirkegyerek nemrég nyilatkozott a témában. Ő biztos, hogy inkább Malajziát vagy Indonéziát javasolná. No. 2 : egyebkent otaneztem az adatoknak, es az en 150-es becselesem tul nagyvonalu. Mondjuk 70 elo es esellyel tulelo nyelv van, ebbol 60-65 abo No. 1 : na, veletlenul az elozo posthoz szoltam hozza oslakos-nyelv ugyben mostanmar mindegy, akit erdekel, megtalalja ottan |
| < < < | > > > |
|---|
Hozzászólások