| Új-Zéland I. - Déli-sziget (2007. november 4. - november 13.) |
|
|
| 2007 December 30, Sunday | |
 Christchurch utcáin Az elkövetkező 18 napra az volt a tervünk, hogy a déli szigeten fekvő Christchurch-ből indulva, minél több érdekes hely érintésével felvezessünk az északi szigeten fekvő Auckland-be. A déli sziget eseményeire visszagondolva és az írásba belekezdve rögtön egy megdöbbentő felismerés: Új-Zéladnon olyan sebességgel, annyi helyet látogattunk meg, egyik helyről a másikra rohanva, hogy egy tíz napról szóló összefoglaló állomásai nem férnek el a cím mezőben! A déli kalandozás helyszínei időrendben a következők voltak: Christchurch, Tekapo-tó, Aoraki, Dunedin, Otago-félsziget, Milford Sound, Queenstown, Lake Wanaka, Fox Gleccser, Ferenc József Gleccser, Golden Bay, Abel Tasman NP.  Christchurch villamosa Felvettek minket a reptérről, átvettük az autót, majd begurultunk a városba. Éjszakára kiválasztottuk a Foley Towers nevű hostelt, bejelentkeztünk, majd sétáltunk egyet. Christchurch hangulata lenyűgöző, kompakt kis város szép házakkal, egy csodálatos botanikus kerttel és sok-sok művészettel a levegőben (különösen szembetűnő ez az ausztrál városok után). Kedden délelőtt visszamentünk még egy körre a városba. Megnéztük a főteret domináló katedrálist, körbejártuk a városnéző villamos útvonalát, majd ebéd után autóba pattantunk és elindultunk az Aoraki (Mt Cook) irányába. Sötétedéskor épp a Tekapo-tó mellett haladtunk el, és úgy döntöttünk, hogy e csodálatos tavat, illetve az Aoraki-ig vezető út hátralévő részét látnunk kell napvilágnál. Leparkoltunk, andalogtunk egyet a tó partján, majd visszavonultunk az autóba egy romantikus éjszakára.  Pukaki-tó látkép Egy gyors reggeli és egy tóparti séta után tovább indultunk az Aoraki-hoz. Út közben elhaladtunk a szintén gyönyörű Pukaki-tó mellett, majd kora délután érkeztünk meg a Mt Cook lábához. Tettünk egy rövid túrát a nemzeti parkban, állatokat és gleccsereket néztünk, majd mielőtt tovább indultunk volna délre (Dunedin irányába), még benéztünk a legendás Hermitage-ba. A szobákból élvezhető kilátás miatt ez Új-Zéland talán leghíresebb szállodája. Az országról eddig szerzett összbenyomásaink alapján meg tudjuk erősíteni az itt található természeti látványosságokról szóló legendákat. Új-Zéland természeti szempontból valóban „a földi paradicsom”. Este lezúztuk a Dunedinig vezető néhányszáz kilométert, és így az éjszakát már ott töltöttük. Csütörtökön kiautóztunk a Dunedintől néhány kilométerre fekvő Otago-félszigethez. A terület nevezetes a különleges szépségű partszakaszáról, illetve az itt látható gazdag élővilágról. A mindenhol jelenlévő, ultra aranyos bárányok mellett a szerencsés szemlélődő láthat itt albatroszt, sárgaszemű pingvint, kék pingvint és fókákat is. A félszigetre vezető lélegzetelállító felső úton való végigautózás után mi a tengeri tanulmányok központját választottuk célpontul. Épp zárásra érkeztünk, de a jóindulatú jegyszedő hölgy leengedett bennünket az akváriumba. Amellett, hogy egy csomó vízi állatot óvatosan megtapizhattunk, és megcsodálhattuk a fantáziánkat mindig is foglalkoztató tengeri csikókat, életünkben először cápát is láttunk élőben. Igaz, csak gyerekek voltak, de CÁPÁK  ! 1 a 60 millióból :) Az út végére érve szomorúan vettük tudomásul, hogy a helyi turizmus elsősorban a fjordok közötti méregdrága hajótúrákon való részvételben merül ki. Az 53,5 km-es Milford Track-en kívül csak egy rövid sétát lehet tenni a Milford Sound-nál. Szerencsére így is betekintést nyerhettünk a hely végtelenségébe és gyönyörűségébe. A séta után, mielőtt még visszaindultunk volna, bekanyarodtunk az egyik különösen hosszan benyúló földnyelvre, ahol a helyi rákhalászok épp kikötötték hajóikat és gyülekeztek a tűz mellett. Röviden időztünk, majd nem sokkal később már ismét autóban ültünk, úton a déli sziget egyik gyöngyszeme, Queenstown irányába. Hát igen, az Új-Zélandon töltött napjaink nem a lassú, megfontolt elmélkedés jegyében teltek, mivel a repülési időpontok között rendelkezésünkre álló két és fél hét alatt, amit csak lehetett, megpróbáltunk megnézni az országból. 300 km vezetés után, pont a pénteki party hangulatba csöppentünk bele Queenstown-ban. Nagyon nem merültünk mélyre a bulizásban, de tettünk egy rövid kört a sörrel átitatott belvárosban, majd nyugovóra tértünk. Szombaton koradélután volt, mire feltöltődve elindultunk egy laza sétára. Keresztül sétáltunk a város botanikus kertjén, majd leandalogtunk a kikötőbe és igyekeztünk elvegyülni a fagyos vízben felszabadultan pancsoló helyiek (kiwi-k, vagy inkább jegesmedvék?) között. A hangulatunkhoz illő lassú séta után az estét írással töltöttük. Vasárnap, a meglepetésszerű és csodálatos Wanaka-tó érintésével elautóztunk a Queenstown-tól 400km-re fekvő Fox és Ferenc József gleccserekhez. Mókás érzés belegondolni, hogy a Föld túloldalán meglátogatunk egy Ferenc Józsefről elnevezett gleccsert  . Gyorsan kiderült, hogy a gleccsert először felfedező európai történetesen az osztrák Julius Haast volt, aki jobb nem jutván eszébe, az uralkodóról nevezte el a „jéghegyet”. Természetesen a maorik már jóval az európaiak érkezése előtt ismerték a gleccsert, ők ma is Ka Roimata o Hine Hukatere-ként, azaz „A lavina lány könnyei”-ként ismerik azt.Elsőként a Fox gleccsert néztük meg, majd eredeti tervünket (miszerint a Ferenc József-hez másnap megyünk) újragondolva, mielőtt még besötétedett volna, elautóztunk a másik hatalmas jégcsodához is. Míg a Fox-nál még volt időnk elsétálni a gleccser lábáig és közelről megcsodálni a völgyben elénk táruló, hátborzongató jégvonulatot, a Ferenc Józsefet - a sötétedés miatt - már csak egy kilátópontról tudtuk megszemlélni. Abszolút az utolsó pillanatok voltak, mire a kilátóból leértünk a parkolóba, már teljes szürkeség borította a tájat. Sötétedés után még egy közel 500 km-es vezetés várt ránk, mert másnapra már a sziget északi részén szerettünk volna lenni, hogy a déli szigetre szánt utolsó két napban körbejárjuk a Golden bay-t és az Abel Tasman Nemzeti parkot. Hajnalban leparkoltunk a Tasman öböl partján és pillanatok alatt álomra hajtottuk fejünket.  Hétfőn ránk virradt Új-Zéland déli szigetén töltött utolsó napunk reggele. Délig csak lazultunk, majd délután végig autóztunk a Golden Bay partján, és végül bekanyarodtunk a holland felfedezőről elnevezett Abel Tasman Nemzeti Parkba. A Golden Bay nem tett ránk túl nagy benyomást, de az Abel Tasman abszolút várakozáson felüli volt. Későn értünk oda, így csak egy rövid track bejárására maradt időnk sötétedésig, de az is lenyűgöző volt. Csodásan dús növényzet, gazdag madárvilág és aláfestő zeneként a tenger zúgása. Napokat el lehetett volna tölteni a Tazmán-tenger partján hosszan elhúzódó nemzeti parkban. A séta után visszaautóztunk Motueka-ba, ahol a Hat Trick Lodge nevű hostel-ben több utazónak a szívébe beloptunk magunkat egy hirtelen összerakott és megsütött palacsintával. Kedden egy kényelmes reggeli után elautóztunk a sziget észak-keleti részén fekvő Picton-ba, ahonnan este 6-kor indult a kompunk az északi szigetre. A két sziget közti három órás hajóút legizgalmasabb része az első ~25 km-es szakasz volt, amikor az ún. Marlborough Sounds területen keresztül elhagytuk a déli szigetet. A csodálatos Marlborough Sound mai látképe a állítólag a jégkorszak után felolvadó hatalmas víztömeg munkájának köszönhető, amely elárasztotta a terület mély völgyeit. Este 9-kor kötöttünk ki fővárosban és kíváncsiságtól fűtve gördültünk ki a komp hasából.             No. 1 : Helló Utazók! Azt hiszem ez a világnak az a része, amelyet a legtöbben szeretnénk látni, de igen kicsi az esély arra, hogy reményeink valamikor valóra válnak. Nagy élmény lehetett, a képeken ezt látom. |
| < < < | > > > |
|---|
Hozzászólások