| USA II. - Tágabb értelemben vett Los Angeles (2007. december 1. - december 4.) |
|
|
| 2008 January 31, Thursday | |
 Getty Center részlet A hét során tett hosszú sétáink egyike alkalmával egyébként érdekes élménnyel lettünk gazdagabbak. A Beverly Center-ből kifelé sétálva megismerkedtünk egy helyi arccal, aki megsajnált minket, mert néhány kilométert le akartunk sétálni Hollywoodig, és felajánlott egy fuvart a Lexus-án. Út közben egész jó betekintést nyertünk Los Angeles múltjába, a jelenlegi városkép kialakulásának fő mérföldköveibe, sőt a röpke kis autós városnézés során jó néhány kultusz helyet is megismerhettünk. Mindezeken túl megtudtuk, hogy az európaiak milyen egy bolondos népség, mert azok imádnak sétálni.  Lagúnák - Venice, LA Néhány perc múlva- a városba való visszaautózás helyett - úgy döntöttünk, hogy estére benézünk a közeli Santa Monica-ra, ahol aztán éjszakába nyúlóan sétáltunk, nézelődtünk, kávéztunk. Vasárnap lényegében egész nap írtunk, kivétel a koraeste néhány óráját, amikor kimentünk kajálni. Visszafelé sétálva a Hollywood Boulevard-on, tetemes embertömegbe botlottunk, az Oscar díjkiosztó gálának helyt adó Kodak Színház környékén. Az emberek a színházba tartó híres és kevésbé híres arcokat nézték, hogy feltűnik-e közöttük ismerős arc. Kis időre mi is megálltunk celebspottolni, és meglepetésünkre rövid időn belül több híres zenész és színész is elhaladt előttünk. Ezt az esetek többségében csak abból tudtuk, hogy a körülöttünk álló helyiek sikoltozásban törtek ki, majd elmondták, hogy éppen kit látunk. Aztán befutott két, számunkra is ismert arc, Jennifer Lopez, majd Eddie Murphy. A valódi hollywoodi élmény után visszavonultunk az íráshoz. Hétfőn, miután autóztunk egy rövidet Beverly Hills-en a „gazdagok és híresek” lakókörnyezetében, este elérkezett a nap fénypontja. Még az elmúlt héten kaptunk meghívást a Charlie Wilson's War című film premier előtti vetítésére, melyet már alig vártunk. 6 körül a mozinál kellett lennünk a Sunset Blvd-on, hogy átvegyük a jegyeket. Nagyon izgatottak voltunk. Egyrészt kíváncsisággal töltött el minket az Afganisztán orosz megszállása idején játszódó film témája, másrészt azért mégsem ül az ember minden nap Hollywood-ban egy premier előtti vetítésen. Leadtuk minden, kép és videó rögzítésre alkalmas cuccunkat, majd a többi nézővel együtt bevonultunk a terembe. Aztán 7 után nem sokkal, 3, 2, 1, és eljött a nagy pillanat. A filmben minden megvan ahhoz, hogy kasszasiker legyen. A felvonultatott színészek (Julia Roberts, Tom Hanks, Philip Seymour Hoffman), a téma és maga a megvalósítás is elismerésre méltó. Egy bibi érzékelhető a dolog mögött. Kicsit olyan érzés, mintha az USA kormánya megfinanszírozott volna egy propaganda filmet az elmúlt évtizedek egyik fő közel-keleti konfliktus helyzetében történő szerepvállalásának megmagyarázására. A filmből megtudhatjuk, hogy miként menti meg egy dúsgazdag texasi hölgy (Julia Roberts) ösztönzésére Charlie Wilson, a demokrata kongresszusi képviselő (Tom Hanks) - a pakisztáni hadsereg milliárdos pénzügyi támogatásával - az oroszok által megszállt Afganisztánt. (A témához kapcsolódóan lásd keretes írásunkat "Mennyi az annyi?" címmel.) A hőstett véghezviteléhez politikusunk folyamatosan egyre több és több pénzt énekel ki a diplomácia eszközeivel az amerikai államkasszából, hogy majd az oroszok Afganisztánból való kivonulása után, rendkívüli cselekedetéért átvegye az ezért járó kitüntetést. Hogy ez így volt, azt nem vonjuk kétségbe, de valamiért a film során egyszer sem kerülnek szóba az USA hidegháborús és közel-keleti érdekei, illetve az események mögötti valós mozgató rugói. Nem derül ki továbbá az sem, hogy az áhított győzelemben az amerikaiak és pakisztániak a tálib harcosokkal állnak egy oldalon (továbbmenve a tálib / taliban szót egyszer sem halljuk a filmben). A hiányosságokat még hosszan lehet sorolni, de a film „tökéletességét” támasztja alá, hogy a szívbe markoló sztori mellett ezeket a néző nem igazán hiányolja. Ehelyett egy kereknek látszó történettel és egy szimpatikus, újabb amerikai hőssel a szívében tér haza, anélkül, hogy igénye lenne meglátni, megérteni a történet további számos aspektusát, ha úgy tetszik, az érem másik oldalát. Akár azt is gondolhatnánk, hogy egy zseniális propaganda filmmel állunk szemben, melyen a megfelelő érdekek mögött álló marketing munkatársak nagyon sokáig gondolkodhattak. Az est hátralévő részét a Cahuenga Blvd-on található Karma Coffeehouse-ban töltöttük, amely egyébként los angelesi napjaink alatt kedvenc helyi kávéházunkká avanzsált. Kedden kimentünk a Getty család által alapított és működtetett Getty Múzeumba, ahol hosszú órákon keresztül nézelődtünk. Csodálatos, hogy a múzeumba érve, már a termekbe való belépés előtt megkezdődik a Getty élmény. A kertben és a múzeum pavilonjai között sétálva szemügyre vehetjük a sajátos építészeti megoldásokat és a kertben található növény kombinációk lélegzetelállító részleteit. Este elbúcsúztunk kedvenc kávéházunktól, majd egy hűvös, de kellemes séta után visszavonultunk mozgó szállásunkra egy utolsó los angelesi éjszakára.     No. 2 : vaze, méga végén kizártok :) No. 1 : Tudjátok, jól esik, hogy őszintén leírjátok a véleményeteket a filmről - kicsit be voltam ijedve, mikor olvastam: mekkora elánnal készültetek a pre-pre-mierre. Ha itthon nézed a szennycsennel-eket, ugyanez a kép - de már ez volt, mikor gyerek voltam. Propaganda, notting else. |
| < < < | > > > |
|---|
Hozzászólások