Főoldal   Ország infók   Útravaló   Rólunk   Csirkefej
 
Ajánlott böngésző:
FireFox 2.x

Bejelentkezés






Elfelejtettem a jelszavam
Regisztrálom magam

Szavazás

Támogatóink

Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement
USA IV. - San Francisco (2007. december 8. - december 18.) Nyomtat E-mail
2008 January 31, Thursday
Open Mic
Open Mic
Bár a hippi forradalmat és a Szerelem nyarát lekéstük, szerencsésen megérkeztünk San Francisco-ba, és máris a fülünkben visszhangoztak a Grateful Dead taktusai.
Néhány napra tervezett tartózkodásunk végül több mint egy hétig tartott. Időnk nagy részében - rövid városnézések mellett - egyszerűen csak alámerültünk a Haight Ashbury hangulatban, majd amikor egy hét után továbbindultunk volna, akkor a helyi homeless társadalom egy tagja közbeszólt. Defit feltörve magáévá tett jó néhány személyes értéktárgyunkat, és egy 3 napos kis üveges kalandra késztetett minket.
A tökéletes első hét után így az utolsó három napban sokat változott az alaphangulatunk, sőt igazából végül már menekültünk a városból, ugyanakkor természetesen megideologizáltuk, hogy nem is olyan gáz a helyzet, illetve miért is kellett a történetnek így alakulnia.


8-án szombaton érkeztünk a városba és első utunk rögtön a Haight Ashbury-re vezetett. A hippi forradalom egykori központja bár évről évre veszít eredetiségéből, ma is kellően bohém hangulatú. Tettünk egy sétát a Golden Gate parkig és vissza, elnézegetve a különleges arcokat és üzleteket, majd egy burrito után visszavonultunk a belvárosba.

Szépművészetek palotája
Szépművészetek palotája
Vasárnap délelőtt „beköltöztünk” a Haights egyik hangulatos kávézójába, és hétfő estig gyakorlatilag szünet nélkül a weboldalunkon felhalmozott lemaradás redukálásán dolgoztunk. Több mint kéthónapnyi lemaradásnál tartottunk, így hatalmas tér tátongott előttünk, de a kávé és az Internet kapcsolat is erős volt, így optimistán álltunk neki a feladatnak.

Kedden benéztünk a Marina kerületbe a Szépművészetek Palotájához, majd kiautóztunk a Golden Gate hídhoz, hogy aztán a városnézéssel betelve ismét visszavonuljunk kedvenc kávéházunkba a Haights-re.
Szerdán a kanyargós Lombard utca és környékének bejárása után kötöttünk ki az írásnál, csütörtökön pedig városnézés nélkül egyenesen a kávéházba vettük az irányt.

A hosszú kávéházi óráknak aztán meg is lett az eredménye. Sorban pörgettük ki a cikkeket a weboldalra, többet olvastunk, mint az út elmúlt hónapjában összesen, és még néhány érdekes arccal is megismerkedtünk.

Az egyik legizgalmasabb talán a kedd este volt, amikor egy Open Mic estbe csöppentünk a kis kávézónkban. Robin, egy helyi arc, zenés dokumentumfilmet készített, melynek kapcsán több tucat zenészt megszólítatott. Egy-egy kiválasztott saját szerzemény bemutatása után mindegyikükkel interjú készült, mely során elmondták gondolataikat a zenéről.
6-tól késő estig pörgött az esemény, melynek során egymást követték szemünk előtt a megható, vicces és szórakoztató dalok. Ha elkészült a film, letölthető lesz majd a YouTube-ról Surprised.

Alig vártuk a pénteki napot. Már hetek óta szemeztünk a most mozikba kerülő Kite Runner plakátjával, aztán a hét közepén rá is találtunk a film nevére a moziműsorban. Nem is akármelyik moziban: a Sundance Cinemas által megvásárolt és felújított, ismét megnyíló Kabuki filmszínház műsorán rögtön a nyitás - és egyben a film bemutatójának - napján műsorra tűzték a Kite Runnert. Pénteken így a Kabuki-ban kezdtünk.
Az afgán-amerikai Khaled Hosseini 2003-as regénye alapján készült film lenyűgöző volt, ugyanakkor ezután is felvetődik a kérdés. OK, ez az igazság egy szelete, de hol a többi?!?
A Kite Runner a Kabulban, majd később San Francisco-ban élő, jómódú fiú, Amir történetén keresztül betekintést nyújt az ország oroszok által történő megszállásának napjaiba, majd bemutatja a talibán által vezetett Afganisztánt és ennek keserű momentumait. A film során Amir hosszú utat tesz meg gyermekkori barátjának cserbenhagyásától, szörnyű tettének kompenzálásáig, mi pedig közben bepillanthatunk az ország történelmének e tragikus időszakába és elsősorban a talibán vezetés kegyetlenségeibe.

A film az USA és a talibán vezetés egykori együttműködéséről nulla információval szolgál, így - az igazság egy kis szeletének megtekintése után - úgy tudunk kijönni a moziból, hogy újabb indokkal gazdagodunk az USA jelenlegi határozott közel-keleti szerepvállalásának fontossága mellett.
Olyan, mintha egy tökéletes marketing húzás lenne. Egy afgán író tollából született, a talibán hatalmat negatív színben feltűntető könyv megfilmesítése, amely tökéletes indokot mutat fel a „War on Terror” mellett. Ha még az afgánok is ilyen lesújtó véleménnyel vannak erről a talibán uralmáról, akkor aztán igazán elkel a segítség!

A film annak ellenére, hogy véleményünk szerint csak az igazságnak csak egy kis szeletét mutatja be, csodálatos volt. Mindenképpen érdemes megnézni! (Bár azok a tevék igazán nem kellettek volna a filmbeli Peshavar utcáira. Embarassed)

A város egyik jelképe
A város egyik jelképe
Szombaton azzal keltünk fel, hogy aznap elhagyjuk San Frant. Egy utolsó városnézés keretében délelőtt tettünk egy kört a mediterrán hangulatú North Beach-en, megnéztük a Washington teret, majd felmásztunk az art deco Coit tornyhoz. Később leautóztunk a fogaskerekű fordítójához, majd az elsősorban mexikóiak által lakott, bohém Mission kerületbe, ahol egy indiai ebédet is magunkhoz vettünk.

Minden hosszabb vezetés előtt, illetve stressz helyzetben a kellő nyugalom és józanság megteremtése érdekében egy jól bevált alapelvet alkalmazunk: „Have a cup of tea!” (Persze lehet kávé is.) Ennek megfelelően az indiaiból kifelé kerestünk egy kávézót a Mission kerületben. A kávé mellett egy dolgot el akartunk intézni az Interneten: mivel úgy láttuk, hogy gyengélkedik az autó hátsó akkumulátora, meg akartuk tudni, hol tudnánk helyette újat szerezni, mielőtt nekivágunk a nemzeti parkoknak.
Aztán kisorsoltuk, hogy akkumulátort mégsem veszünk, de egy napot még maradunk San Francisco-ban. Az indokunk teljesen releváns volt, mosnunk kellett, de valójában lelkileg sem voltunk még kész a továbbindulásra. Beautóztunk a belvárosba és hosszas keresgélés után leparkoltuk az autót a Post street-en és egy mosás erejéig bevonultunk a USA Hostels-be.

Másfél órával később hátborzongató látvány fogadott bennünket az utcán. Defi ülései előre voltak hajtva, elképesztő rendetlenség volt az autóban, és a bal oldali betört üveget egy óriás franciaágy matraca takarta.
Nehéz pillanat volt. Néhány másodperc alatt felmértük a kár mértékét, majd igyekeztünk fókuszálni a hogyan továbbra. Rendőrségi bejelentés, rendrakás, összedobált cuccok kimosása, majd egy biztonságos hely keresése az éjszakára. Az első este nyomasztó hangulatban telt. Ráadásul ekkor még nem is tudtuk, hogy innentől kezdve három napig tíz méternél távolabbra nem hagyjuk el az autót, sem éjjel, sem nappal.

SF utcáin
SF utcáin
Vasárnap korán reggel megkezdtük az üveges vadászatot a Mission kerületben. Az előzetesen kinézett 24 órás műhely zárva volt, így rövid gondolkodás után bementünk egy éppen ott lévő kis irodába egy Sárga Oldalakért. Az ott ülő meleg arc első tizedmásodpercben tapasztalható reakciójáról nem tudtuk eldönteni, hogy mire számíthatunk, de kisvártatva világossá vált, hogy az elvárhatónál sokkal jobban érdekli ügyünk a szimpatikus új ismerősünket.
A kis „irodánkból” végighívtuk az összes potenciális üvegest. Gyorsan világossá vált, hogy a vasárnapi felárakat tekintve tudunk még egy napot várni az üvegezéssel. Végül másnap reggelre megbeszéltünk egy találkozót az egyik megfelelőnek tűnő versenyzővel.
Este eltöltöttük a tegnap esti események óta az első, valamelyest nyugodt vacsorát North Beach-en. A vacsi ideje alatt Defi az utca túloldalán parkolt, egy elegáns kis fatáblával a bal oldali üveg helyén.

Hétfőn reggel 9:30-kor találkoztunk az ablakos arccal, Peterrel, akiről gyorsan kiderült, hogy Iránból származik. Vicces, hogy az Amerikában betört ablakunkat pont egy iráni arc készül megjavítani Tongue out.
A feladat szakmai szemmel történő felmérése után beigazolódott korábbi rossz sejtésünk, hogy az üveg pótlása nem lesz egyszerű feladat. Két másik üvegessel való egyeztetés után már egész magabiztosan mozogtunk a műanyag ablak, edzett üveg, laminált üveg koordináta rendszerben és pontosan tudtuk, hogy mit akarunk. Gyorsan kiderült, hogy amit mi akarunk - edzett üveg méretre vágva - az több napos mutatvány, így helyette laminált üveg lesz, ami egyébként masszívabb az eredeti üvegünknél.
A probléma külön pikantériáját adta, hogy az USA-ban használt mértékegységek miatt az üveg vastagsága persze eltérő lesz a gyáritól. Tudja valaki, hogy miért nem bírt még az USA áttérni SI-re? A legviccesebb az egészben, hogy ők természetesen a saját rendszerüket hívják „standard”-nek. Nem baj, így is szeretjük Amerikát!

A lényeg, hogy a harmadik üvegessel (aki csakúgy, mint az első, szintén iráni volt) néhány perc alatt sikerült megállapodnunk. Holnap reggelre méretre vág egy laminált üveget, és be is teszik.

Az ebédet egy iráni étteremben töltöttük, a reggel megismert, új perzsa barátunkkal. Az ebéd végén úgy váltunk el, mintha régi barátok lennénk és jót mókáztunk rajta, hogy szereti a vevőit, de azért ez nem a tipikus ügyfélkezelési stratégiája: hétfő reggel egy 1-2 órás beszélgetés két utazóval, akiknek nem fog tudni segíteni -> ügyfél átirányítása egy másik ablakoshoz -> délben kedves ügyfél meghívása egy iráni ebédre, majd beszélgetés délutánig.
Peter már csak azt nem tudta, hogy este hazaérve hogyan számol be kis feleségének napjának eredményességéről Surprised.

Legnagyobb örömünkre és csodálkozásunkra a kellemes meglepetések sorozata késő délután is folytatódott. A kínai negyednél összefutottunk Phillip-pel, a néhány nappal ezelőtt megismert kínai bácsival. Rövid beszélgetés után kedves barátunk megkért minket, hogy várjunk egy kicsit, mindjárt jön.
Amíg Phillip elment, újabb nem mindennapi arc futott be a képbe, a San Francisco-ban élő, magyar üzletember, Nino Király! Néhány perces beszélgetésünk legmeghatóbb pontja az volt, amikor Nino segítőkészen megkérdezte, hogy nincs-e szükségünk pénzre, mert ha gondoljuk, tud kölcsönadni. Olyan érzésünk volt, hogy a gyors egymásutánban feltűnő kedves emberek, a város válaszai a közelmúltban történt sérelmünk enyhítésére.
Nino kedves ajánlatát visszautasítottuk és a kínai bácsi visszaérkezésekor búcsút intettünk egymásnak.
Phillip kezében két nagy zacskó volt, tele finomságokkal. Természetesen nem lehetett nem elfogadni, így betöltöttük az autóba a gyümölcsöket, csokikat, kekszeket és egyéb „kincseket”.

Este elautóztunk a viktoriánus hangulatú Union street felé, ahol a nap hátralévő részét, többek között egy kellemes vacsorát töltöttünk.

Kedden reggel 7-kor leparkoltunk az üveges előtt, ahonnan két órán belül zárt autóval gördülhettünk ki Laughing.
Szerelés közben megtudtuk, hogy az iráni üveges arc 18 évesen érkezett San Francisco-ba, miután apja eladta saját bankját Iránban, és maguk mögött hagyták szülőföldjüket.
A most középkorú arc egy svájci magán gimnáziumból (boarding school) kikerülve, először mérnöki diplomát szerzett az MIT-n, majd intellektusa pallérozásaként elvégzett egy francia irodalom szakot is. Most pedig azzal foglalkozik, amit szeret, üvegesként dolgozik.

Az üvegestől egyenesen egy fóliáshoz mentünk, ahol a fólia rögzítése közben sikerült részben tönkretenni az egész reggeli munkát, ugyanis az üveg a túlmelegítésnek köszönhetően egyszer csak megrepedt.
Látszott, hogy ha tovább is fut a repedés, akkor is csak egy kis részét fogja érinteni az üvegnek, mielőtt eléri a szélét. Úgy döntöttük, hogy így hagyjuk és majd otthon készíttetjük el a végleges megoldást.
Mindenesetre a fóliás sráctól kártérítésként az üveg értékét megközelítő árkedvezménnyel vettünk egy új fejegységet az autóba. A régit Csirke nagy tudása és minden erőfeszítése ellenére sem sikerült tökéletesen megjavítanunk, ráadásul most már előlapunk sem volt hozzá.

Dél környékén kigördültünk a fóliástól és összességében jó érzésekkel, végre útnak indultunk Santa Cruz irányába. A városból kifelé vezetve megakadt a szemünk a korábban már látott Land Rover kereskedésen, és egy pillanatra elgondolkodtunk…
Gyorsan döntöttünk és bekanyarodtunk a kereskedés elé, hogy utánajárjunk az Ausztráliában elintézetlenül maradt ökölfej kicseréltetés kivitelezhetőségének.
Bár a ökölfej kérdést eredménytelenül zártuk (mivel nem tudták kideríteni, hogy Defibe mely cikkszámú ökölfej való), de legalább két boldog órát a Land Rovernél töltöttünk. Megismerkedtünk Oppenheimer unokaöccsével, egy intelligens és rendkívül szórakoztató színes bőrű munkafelvevő arccal, illetve a kereskedés 88 éves tulajdonosával. Új ökölfejünk lehet, hogy csak otthon lesz, de ez a beszélgetés megérte. Opitól még iránymutatást és étterem javaslatot is kaptunk a San Francisco - Santa Cruz útvonalra.

A Land Rover kaland után még lenyomtunk egy gyors mexikóit, majd egy időre ismét búcsút intettünk a világ egyik legnyitottabb és legizgalmasabb városának.




A hozzászóláshoz jelentkezz be, vagy regisztrálj, ha még nem tetted!
No. 4 :
Hello, úgy tűnik a Ti esetetekben a helyzet "az amcsi gyerek megvágta, iráni gyerek gyógyítja". Azért jó, hogy Amerika olvasztótégely
Hozzászóló: gaborhor • 2008-02-09 12:17:29
No. 3 :
Iráni üveges! Még ha tudnátok Ti is, amit én nemrég egy áruház parkolóban tanultam Budán egy kőfelverődés-javító-rallis-sráctól: a Pilkington angol üvegeket Pakisztánban gyártják (és holt vackok szerinte) :)
86.101.180.130
Hozzászóló: gozolo • 2008-02-05 13:58:39
No. 2 :
Hat meg igy hetekkel az elso hirek utan is merges leszek, amikor a kocsi feltoreserol olvasok. Raadasul a hostel-bol is eltunt nehany dolgotok... Bar a tobbi USA-s bejegyzesetek eleg pozitiv (kiveve az afgan filmek ), igy talan a kellemes elmenyeitek voltak tobbsegben.
Simin-nel sok idot toltottetek? Remelem, jol van o is. Ugy latszik, jol szetszorodott a ceg a vilagban .
Hozzászóló: hayim • 2008-02-05 12:31:28
No. 1 :
Ha ilyen alkatresz/cikkszam paratok van, szoljatok nyugodtan. Utananezek ha kell.
Hozzászóló: Sanyi • 2008-02-02 12:46:35
 
< < <   > > >