Mexikó III. - Múmiák, Piramisok, Indiánok, a Csendes-óceán és a mesés Chiapas (2008. jan. 17. - 25.) |
![]() |
![]() |
2008 February 22, Friday | |
![]() Szürke hétköznapok Mexikóvárosban és környékén a számos látnivalóból csak a számunkra legérdekesebbekhez látogattunk el, így két nyugodt nap után vágtunk bele egy kellemetlen, de tanulságos éjszakai vezetésbe, a színes és művészi Oaxaca irányába. A városlátogatások után végül ismét az óceán partján kötöttünk ki, ahol néhány napra lelassultunk az egymáshoz közel fekvő, mégis jelentősen eltérő stílusú Puerto Escondido, Mazunte, illetve Bahia de Hautulco településeken. Végül felvezettünk a hegyekbe, Chiapas tartomány központjába, San Cristobal de Las Casas-ba. ![]() Hegyekhez illő öltözet Guanajuato hegyi városa alatt ugyanis egy alagútrendszer kanyarog, amely a támadók ellen egykor valószínűleg nagyon hasznos lehetett, azonban ma az autóval ideérkező látogató számára komoly kihívást jelent. Az alagút rendszer útjai egyirányúak és elképesztően kanyargósak. Ha végre kibukkantál valahol a felszínen és vágod is, hogy hol vagy, még mindig nem egyértelmű megtalálni az A-ból B-be vezető utat. Jó példa erre, hogy az egyik alagútból történő kibukkanásunk alkalmával kb. 100 méterre állt tőlünk az a szállás, ahová el akartunk jutni, azonban az oda vezető egyirányú utcába nem tudtunk behajtani és elég sokáig nem tudtuk meghatározni, hogy a hegyoldal mely utcáján, hogyan kell körbemenni ahhoz, hogy pont az áhított utcácska elején lyukadjunk ki. Egy órába és egy ismételt autóból kihányásba (lásd Csirke írása) telt, mire ott álltunk a szállás előtt, amelyről persze kiderült, hogy túl alacsony a parkolója. Az éjszakát végül egy sokcsillagos szálloda kivilágított parkolójának biztonságában töltöttük. Reggel aztán gyorsan kiderült, hogy gyalog egyáltalán nem olyan stresszes a város. Az eddig számunkra rejtve maradt történelmi városrészbe bekalandozva feltárult a lenyűgöző belső plaza-k és az azokat összekötő macskaköves utcácskák csodálatos hálózata. Újdonsült amerikai és angol barátnőinkkel tett kellemes séta után összeszedtük minden bátorságunkat és kiautóztunk a várost fémjelző, megdöbbentő múmia múzeumhoz. A város környezetében található, magas szerves anyag tartalmú földből exhumált testek olyannyira „élethűek” maradtak, hogy egyes példányokon még a haj és szőrzet is megmaradt. A múzeum meglátogatása során ismét arcul ütött bennünket, a mexikói mindennapokban oly természetesen jelenlévő elmúlás látványa. Az élet és halál itt tapasztalható szoros kapcsolata, illetve a halál gyakran felbukkanó ábrázolása (pl.: vicces kis csontváz figurák képben) európai szemmel bizarrnak és megdöbbentőnek tűnik. Itt azonban látszólag teljesen természetesen néznek szembe a kérdéssel. A helyiektől halott - számunkra elképesztően szórakoztató - viccekből kiderült, hogy ők gond nélkül figurázzák ki a témát. A nyugati kultúrákban ez valószínűleg mindenhol komoly visszatetszést keltene. Nehéz eldönteni, hogy hol az igazság, és melyik a járandó út. Este továbbindultunk Mexikóváros, illetve a közeli Teotichuacan felé. Késő este már a piramisoktól néhány száz méterre hajtottuk álomra fejünket. Mexikói bogár A romok legcsodálatosabb két tagja a Nap és a Hold Piramisa, melyek közül az előbbi - a tudomány jelenlegi állása szerint ![]() A Kék ház Frida és Diego Rivera egykori közös otthona, a Kék ház ma múzeumként működik, ahol megtekinthető a híres művész pár életének számos mementója, és betekintés nyerhető a ’30-as években őket körülvevő baloldali intellektuális miliőbe. A Coyoacán kerület központi részének bejárása után ismét autóban ültünk, úton Oaxaca irányába. A késői indulásra való tekintettel elhatároztuk, hogy ezúttal a méregdrága, de gyors fizetős autópályákon vezetjük le az előttünk álló közel 500 km-t. A folyamatban lévő útépítésnek és a minimál kitáblázásnak köszönhetően aztán egy pontot elvétettük az Oaxaca irányába való lekanyarodást, de erre már csak az egyik fizetőkapu után jöttünk rá. Nem elég, hogy feleslegesen leróttuk a következő útszakaszra vonatkozó összeget, de még csak vissza sem tudtunk fordulni, így egy bosszantó szerpentines szakaszon dél helyett nyugat irányába haladtunk. Egy dologra jó volt a kis tévedés. Visszakanyarodási lehetőség híján abszurdabbnál abszurdabb módon igyekeztünk megfordulni, míg kb. 20 km múlva egy keskeny murvás út kanyarodott le az „autópályáról”. A keskeny útra való rákanyarodást követően Defi fülsüketítő hangot adott. Elsőre olyan volt, mintha valamelyik kerékcsapágy pont szétesni készült volna, aztán amikor megálltunk és visszafordultunk, megszűnt a hang, mintha soha nem lett volna. Valószínűleg csak a féktárcsát védő lemez mögé szorult be egy kő, de pont elég volt ahhoz, hogy megzavarjon bennünket azon elhatározásunkban, hogy a nem tudjuk hova vezető, sötét, murvás úton próbáljunk meg visszafordulni. Ezen a ponton azonban komoly nézeteltérés alakult ki közöttünk azzal kapcsolatban, hogy mit is kellene tennünk. A pillanatot és egymás reakcióit később - már a helyes úton haladva - kielemeztük és ismét tanultunk valamit egymás gondolkodásáról (10 év után ![]() Késő éjszaka értünk Oaxaca-ba, ahol egy éjjel-nappali étteremben beküldtünk néhány Taco-t, majd a hely előtt le is táboroztunk éjszakára. ![]() Oaxaca utcáin Délután továbbindultunk délre, a Csendes-óceán partján fekvő szörfparadicsom, Puerto Escondido irányába. 1500 méterről a tengerszint magasságára leérve elég meglepő hőmérséklet-változással szembesültünk. Sorban dobáltuk le a rétegeket, de még a minimum szerkót is soknak éreztük. A fizikai környezet-változás mellett agyban is rá kellett hangolódnunk a több hetes városi élet után a váratlan beach flash-re. Érkezésünk után nem sokkal megismerkedtünk egy uruguayi arccal, aki hazafelé tart, és repülés helyett a szárazföldet választotta. Az eddigi ismeretségeink alapján nagyon király országnak tippeljük Uruguayt. Utoljára Lombokon bandáztunk két odavalósi arccal, akik elég jól meghozták a kedvünket kis hazájukhoz. A szörf tanyát magunk mögött hagyva kedden és szerdán belenéztünk két másik partmenti település életébe is. Megálltunk Mazunte-ban, a feltörőben lévő, eldugott hippi faluban, illetve a számunkra eddig ismeretlen kategóriába tartozó Bahia de Hautulco-ban. A néhány egymásba fonódó partmenti falu összefoglaló neve egy eddig látszólag csak kevesek által felfedezett resort központot takar. Érdekes látvány, nem nagyon hasonlítható egyetlen általunk ismert helyhez sem. A piacon A kultúra ápolása nem csupán az öltözködésben és hagyományokban jelenik meg, hanem az őslakosok jogainak - országos szinten történő - elszánt képviselésében is. 1994-ben Chiapas erdeiből bukkant elő az azóta elhíresült baloldali gerilla csoport, a Zapatista Nemzeti Felszabadító Hadsereg, akik több-kevesebb sikerrel, de a mai napig kitartóan küzdenek az őslakosok jogaiért. Hosszú vezetés után csütörtökön vacsorára érkeztünk meg San Cristobal-ba, ahol a csodálatos hangulaton kívül a város másik meglepetése a számos jól kinéző étterem volt. A hangulatos kis étkezdék mindent megtesznek, hogy elnyerjék az idelátogatók tetszését és a láthatóan komoly piac versenyben megtartsák pozícióikat. Pénteken körbejártuk a város nevezetességeit, majd egy korai szombati ebéd után - továbbra is Chiapas tartományban maradva - célba vettük a ~200 km-re a dzsungelben fekvő Palenque romvárosát. No. 1 : Halihó! Nagyon jók lettek ezek a képek is. Hiányoznának ha nem lennének. |
< < < | > > > |
---|
Hozzászólások