Főoldal   Ország infók   Útravaló   Rólunk   Csirkefej
 
Ajánlott böngésző:
FireFox 2.x

Bejelentkezés






Elfelejtettem a jelszavam
Regisztrálom magam

Szavazás

Támogatóink

Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Ecuador I. - Belépés Dél-Amerikába és a Világ közepének felfedezése (2008. márc. 16. - 31.) Nyomtat E-mail
2008 April 24, Thursday
Welcome to Ecuador
Welcome to Ecuador
Március 16-án délben felültünk Panama-ban az Ecuador felé tartó gépre, és ezzel megkezdődött utunk utolsó nagy szakasza, Dél-Amerika „felfedezése”. Úgy érezzük, hogy jól sikerült megtervezni a kontinensek bejárásának sorrendjét, mivel az út végére maradt a Föld körüli kalandozásunk talán egyik legnagyobb durranása. A földrész országai közül az út során Ecuadort, Perut, Bolíviát, Chile-t, Argentínát, Uruguay-t és Brazíliát tervezzük meglátogatni. Ami most kimarad, azért pedig később visszajövünk Cool.
A tervünkben szereplő országok megismerésére éveket lehetne szánni, mi most azonban kb. negyed év alatt szeretnénk bejárni őket, mivel lassan ideje hazafelé kanyarodnunk. Szerencsére csak lassan
Smile.

Néhány óra alatt átrepültünk a Panama-csatorna és a Darien-gap déli oldalára, és délután már Dél-Amerika levegőjét szippantottuk magunkba. Egy reptéri Internet kávézóban megpróbáltunk megfelelő minőségű és elfogadható árú szállást találni a városban töltendő elkövetkező néhány éjszakára, kísérletünk azonban nem járt megfelelő eredménnyel. Egy hirtelen ötlettől vezérelve, életünkben talán először bekockáztattuk a reptéri információnál való szálláskeresést, és meglepetésünkre pozitívan csalódtunk. A pult mögött ülő kedves lány jól ráérzett, hogy mire van szükségünk, így néhány perc múlva már a városközpont felé suhantunk egy Lada (!) taxival (4 kemény dollárért Surprised).
Az estét a város közepén húzódó - és a város függetlenné válásának napjáról elnevezett - 9 de Octubre utca bejárásával töltöttük.

Hétfő reggel a Transoceanica hajózási társaság irodájában kezdtünk, hogy kiderítsük, mikor kezdhetjük el Defi kiszabadításának intézését. Megtudtuk, hogy a hajó másnap délután 4 óra körül érkezik a kikötőbe és a konténerünket vagy még aznap délután vagy szerdán délelőtt nyitják majd ki. A hajó beérkezéséig nem tudjuk megkezdeni az ügyintézést, így megállapodtunk Karen-nal, az ügyintézőnkkel, hogy amint van infója a konténer nyitásának időpontjáról, dob nekünk egy mail-t és mi akkorra kimegyünk a kikötőbe.

Utcakép - Las Penas
Utcakép - Las Penas
Kedd délutánig így biztosan volt időnk egyéb ügyeink intézésére, melyek közül az egyik legfontosabb a laptopunk megszereltetése volt. Egy ideje két hiba is megakadályozott bennünket a gép használatában: először elszállt a képernyője, aztán a memóriája is begyengült. A nap során két helyre is elvittük a laptop-ot, és a másodiknál ott is hagytuk éjszakára. Meglátjuk!
Laptop szerviz keresgélés közben szerencsére volt időnk a város felfedezésére is, így tettünk egy kellemes sétát a Guayas-folyó partján húzódó Malecon sétányon, megnéztük a szép Bolivar parkot és környékét, az ott található Katedrálist, illetve bejártuk a csodálatosan felújított Las Penas és Cerro Santa Ana történelmi városrészeket.

Kedden reggel beugrottunk a Transoceanica-hoz, hogy rendezzük feléjük tartozásunkat, és ismét rákérdezzünk, hogy van e pontosabb infójuk a konténernyitásról. Annyit meg tudtak mondani, hogy ma már nem kerül rá sor, de pontos időpont még nem volt, így továbbra is abban maradtunk, hogy várjuk az e-mailjüket.

A délutánt, illetve a szerdai napot lényegében írással, internetezéssel és sétálással töltöttük, illetve kiderítettük, hogy alkatrész hiányában itt nem fogják tudni megjavítani a laptopunkat.

Néhány levél váltás és egy szerda délutáni irodalátogatás után megkaptuk a „start jelet” a Transoceanica-tól. A vám beütemezte a konténerünk nyitását, melyre csütörtök reggel kerül majd sor, ami azt jelenti, hogy másnap 9-re mehetünk a kikötőbe Smile.

Guayaquil kikötőjében
Guayaquil kikötőjében
Korán keltünk és pontban 9-kor ott álltunk a kikötő bejáratánál. Megkerestük a Transoceanica által megadott munkatársat, aki segíteni fog az autó kiszabadításában. Néhány perc múlva már belépőnk volt a kikötő területére (igaz, hogy egyszerre mindig csak egyikünk mehetett be Tongue out, és megkezdődött a papírokért, pecsétekért és aláírásokért folyó harc.
Elsőként Transoceanica-s segítőnk közreműködésével megszereztük a Tarja nevű papírt, mellyel utána mindhárman taxiba pattantunk és átautóztunk a kikötőtől ~5 km-re lévő vámépületbe. Emberünk elképesztő sebességgel intézte ügyünket, látszott, hogy nem mi vagyunk az egyetlen problémája aznap. A vámosokról már nem volt ugyanez elmondható.

Bár az autó vezetésére vonatkozó, ecuadori ügyvéd által ellenjegyzett meghatalmazás bemutatásától kisebb vita után eltekintettek Laughing, így is elmúlt dél, amikorra az okmányaink színesben történő lefénymásolását és hosszas várakozást követően kiállították az autó ideiglenes importálására vonatkozó engedélyt. A dokumentummal csak két baj volt: a kiállítási dátuma négy nappal az aktuális dátumot megelőző napra szólt és az autó ideiglenes importálását összesen két napra engedélyezte. Még szerencse, hogy ennyire már vágjuk a spanyolt és még a vámépület elhagyása előtt sikerült kiszúrnunk az apró kis bakit.
Az új dokumentum kiállítása, vagyis a két szám kijavítása - az ebédszünetet is beleszámítva - ~1,5 órába telt. Boldogan robogtunk vele vissza a kikötőbe és szerencsénkre még az egyik kedves vámost is sikerült lestoppolnunk egy fuvarra.

A kikötőbe visszaérve kiderült, hogy a kapott ideiglenes import engedély se rossz, de az kevés ahhoz, hogy az autót kiengedjék a kikötő területéről. Mire ez biztossá vált, addigra 4 óra volt és mint időközben kiderült itt a húsvéti munkaszüneti napok között a Nagypéntek is szerepel, így a következő négy napban a kikötőben és környékén fű sem fog nőni. Ekkor mentő ötletként felmentünk a kikötői vámparancsnokhoz, Arturo-hoz, aki történetesen egy megdöbbentően jó indulatú ember és felvázoltuk neki a szituációt. Ő azonnal vágta, hogy miről van szó, az autót a kikötő nem engedi ki az ún. Providencia nevű dokumentum nélkül, melyet szintén az 5 km-re lévő vámépületben kellett volna, hogy kiállítsanak. Arturo beterelt minket az autójába és nekifutottunk a lehetetlennek: A négy napos húsvéti szünet előtt, délután 4 óra után, megszerezni a különlegesen csengő nevű Providencia-t és azzal még a hétvége előtt kiszabadítani Defit a kikötőből.
Negyed 5 körül befutottunk a vámra, ahol Arturo körbecsókolta a hölgyeket és lebratyizott a férfiakkal. Kisvártatva előkerült a vámos, aki napközben az ideiglenes import engedélyt kiállította és kérésünkre kijelentette, hogy ő bizony nem készíti el a Providencia-t, merthogy mi nap közben kiabáltunk vele az ügyvédi dokumentum miatt. Arturo ezen a ponton majdnem feladta, mivel neki már rég el kellett volna indulnia haza, onnan pedig a családjával a néhány száz kilométerre fekvő tengerpartra. Mindenki kezdett csomagolni és lassan elöntötte az épületet a négynapos ünnep előtti utolsó percek hangulata érzés. Amikor már épp teljesen reménytelenné vált volna a helyzet, akkor belépett az ajtón „a jogász”, aki szintén ki tudja állítani a Providencia-t. Mosolyogva elvállata, mint a hétvége előtti utolsó jócselekedetet és már indult is a szobája felé a papírkötegünkkel. Néhány perc múlva kész volt a Providencia és száguldottunk vissza a kikötőbe a konténerhez.

Az ötórai zárás után negyed órával parkoltunk le a kikötő ügyfélszolgálatának bezárt kapuinál, mely mögött épp egy pénzszállító autóba való pakolás miatt fagyos volt a levegő, és senkit nem engedtek se ki, se be.
Arturo kitartó érveléssel meggyőzte a biztonsági őrt, hogy ez a kis zárás utáni akció még belefér majd, miután a pénzszállító autó elment. Így is lett. Pénzszállító autó el, mi be az üres ügyfélfogadó helyiségbe, ahol aztán a következő akadály következett.
Providencia OK, de az autó szabadságához egy, a kikötői vámtól származó nyilatkozat is szükséges. Ismét Arturo meggyőző képességére volt szükség, hogy azt majd ő természetesen utólag kiállítja, abban nem lesz hiba. Kis gondolkodás után megvolt a várva várt jóváhagyó bólintás, majd néhány perc alatt feldolgozták az ügyünket. Az egynapos kikötői tárolás közel 100 dolláros díjának kifizetésén nem sokat gondolkodtunk, éreztük, hogy nem vagyunk abban a helyzetben.
6 előtt nem sokkal kezünkben volt majdnem minden a kikötő elhagyásához, már csak Arturo dokumentuma kellett. Visszaautóztunk a kikötő másik kapujához, berohantunk az irodájába, elkészítettük a papírt és irány a vámraktár.

Hihetetlen, de a kikötői kapu zárása után 18 perccel kigördült az autó a konténer rengetegből és ott állt a kikötőt az utcától elválasztó utolsó sorompó előtt. Megcsináltuk Laughing és közben szereztük egy új jóban - rosszban együtt barátot, Arturo személyében. Annak érdekében, hogy Arturo felesége ne páholja el csúnyán barátunkat a hazaérkezéskor, együtt elautóztunk hozzájuk és elmagyaráztuk a délután történetét.
Rövid beszélgetés és fényképezőgép csattogtatás után mi legördültünk a házuktól a belváros felé, ők pedig elindultak a tengerpart irányába. Este egy rövid vacsora után mély, megnyugtató álomba merültünk.

Otavalo piacán
Otavalo piacán
Nagypéntek reggelén elautóztunk a külvárosba a Cristo de Consuelo templomhoz, hogy megnézzük a híres, többszázezer résztvevős Guayaquill-i körmenetet. Dél körül autóba pattantunk és végre elindultunk az inka birodalom egykori egyik központja, Quito irányába.
Út közben számos faluban láttuk további körmeneteket, és mindig újra elcsodálkoztunk a spanyolok hittérítő munkájának elképesztő hatásán.
Az éjszakát egy kedves argentin arc házában, a La Casona de Mario-ban töltöttük, Quito (2800 m) híres Mariscal Sucre negyedének közelében.

Szombaton elautóztunk a Quito-tól ~100 km-re fekvő Otavalo városába, amely már az inkák előtti idők óta az Andok egyik híres árucsere központja. A város szombati piaca ma is lenyűgöző. A színes árukínálat átböngészése mellett megcsodálhattuk a helyi őslakosok tradicionális öltözetét és fonott unisex hajviseletét.

Quito-i utcakép
Quito-i utcakép
Vasárnaptól péntekig a következő hat napot a La Casona nyugalmában töltöttük, mivel felváltva gyengültünk be megfázásos tünetekkel. Így legalább kipihentük az autó visszaszerzéséből adódó stresszt, rálazultunk a hirtelen magasság emelkedésre, és felkészültünk az előttünk álló kalandokra.

Szombaton körbejártuk Quito világörökség részét képező koloniális óvárosát. Séta közben beszippantottuk az Andok által körülvett völgyben megülő elképesztő széndioxid mennyiséget, és néztük, ahogy az óvárost benépesítő őslakosok mindennapi életüket élik.
A belvárosban való bolyongás során megértettük, hogy Ecuador nem a vegetáriánus éttermekről fog szólni, itt ugyanis nem nagyon van ebéd hús nélkül és a „sin carne” alatt sok esetben csak a vörös hús hiányát értik.

Vasárnap elindultunk észak felé, a Quito-tól nem messze fekvő Egyenlítő, illetve a Mitad del Mundo („A világ közepe”) emlékmű irányába. Az egyébként nem pont az Egyenlítőn, hanem attól néhány száz méterre álló emlékműnél épp belecsöppentünk a vidám vasárnapi forgatagba. A színpadon játszó helyi együttes zenéjének taktusaira mi is bepörögtünk a tömegbe és roptuk egy kicsit, felvéve a harcot az egyenlítői hideggel.

Kolibri Bellavista-n
Kolibri Bellavista-n
Az elmúlt napok során kaptunk egy meghívást egy német - amerikai pártól, hogy menjünk fel hozzájuk, a Quito-tól észak-nyugatra, a Reserva Bellavista-ban található házukhoz. Eredetileg az otthonuk több hetes őrzésére akartak megkérni bennünket, de mivel nekünk több hét hegyi élet most nem fér bele, egy rövid beugrás erejéig néztünk csak be hozzájuk.
Sötétedéskor érkeztünk meg az erdő közepén álló, stílusosan kialakított és berendezett lakjukhoz, amelybe egyébként érdekes módon az áram nem került bevezetésre. Egy hosszú beszélgetés és egy később kettesben, a vendégházukban elköltött gyertyafényes vacsora után feküdtünk le aludni a vaksötét erdőben.

Hétfőn reggel visszaautóztunk az Egyenlítőhöz és benéztünk a Mitad del Mundo közelében lévő és pontosan az Egyenlítőn álló Museo Solar Inti Nan-ba, melynek meglátogatására előző nap már nem jutott időnk. Sokat megtudtunk az ország területét az inkák érkezése (és összesen ~100 évig tartó uralkodása) előtt benépesítő Quitus-Caras-ok szokásairól, illetve kipróbáltunk jó néhány, csak az Egyenlítőnél elvégezhető érdekes kísérletet. Aki erre jár, mindenképpen ugorjon be és tapasztalja meg maga is, hogy mennyivel kisebb például az Egyenlítőn kifejthető emberi ellenállás mértéke egy ugyanakkora és ugyanúgy ható külső erővel szemben.

A múzeum bejárása - és az Egyenlítő felett, egy nyers tojás, szögön való megállítását igazoló oklevelünk átvétele - után kikanyarodtunk a Pánamerikai főút irányába és levezettünk a Quito-tól ~100 km-re délre fekvő Latacunga-ba, mely város a híres Quilotoa kör, azaz következő úti célunk kezdő pontja.




A hozzászóláshoz jelentkezz be, vagy regisztrálj, ha még nem tetted!
No. 3 :
Ez az Arturo nagyon jo fazonnak tunik. Nem sok olyan ember van, aki ennyit segitett volna.
A kepeitek meg szokas szerint allati jok. Nekem is az Egyenlitosok tetszenek a legjobban :-).
Hozzászóló: hayim • 2008-05-04 23:51:46
No. 2 :
Banosban nagyon finom karamell készítenek, maga a folyamata is izgalmas :) Na és a forró víz ;)
Ha van időtök, a Cotopaxit ne hagyjátok ki !

hajrá

Dzsó
Hozzászóló: dzsó • 2008-04-28 09:34:43
No. 1 :
Fantasztikus érzés lehetett az egyenlítő vonalán állni. Ezt az út egyik legérdekesebb pillanatának érzem. Nem így volt?
Hozzászóló: Bukta • 2008-04-27 21:26:41
 
< < <   > > >