Főoldal   Ország infók   Útravaló   Rólunk   Csirkefej
 
Ajánlott böngésző:
FireFox 2.x

Bejelentkezés






Elfelejtettem a jelszavam
Regisztrálom magam

Szavazás

Támogatóink

Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Peru - Kondorok, homokdeszkázás, sivatagi vonalak és az Inka Rail (2008. április 9. - 28.) Nyomtat E-mail
2008 May 31, Saturday
Mini vikunya
Mini vikunya
Ecuadorból dél felé haladva, egy napsütéses áprilisi délelőttön átléptük egy újabb állam határát. Peru azon országok egyike, ahol az először idelátogató és általános benyomásokra vágyó utazó számára könnyen meghatározható az ideális útvonal. Ennek megfelelően végighúztuk az ujjunkat északról dél felé a térképen és bejelöltük a legszimpatikusabb programokat: Huanchaco / Trujillo, Lima, Huacachina, Nazca, Arequipa, Cuzco, Machu Picchu, és végül a legendás Titicaca-tó.

Az ország felfedezése közben megismert utazókkal való beszélgetések alapján most is tettünk néhány kiegészítést az útvonalhoz és végül, közel három hét után, egy színes és viszonylag teljes képpel a fejünkben hagytuk magunk mögött az inkák által híressé tett Andok menti országot.


Totora hajók
Totora hajók
A határátlépés utáni első megállónkat a Csendes-óceán partján fekvő Mancora városában ejtettük meg, ami nekünk a hosszabb strandolós-kikapcsolódós élmény helyett csak egy egyéjszakás pihenőt jelentett. Másnap már úton voltunk a ~600 km-re délre fekvő Huanchaco felé, ahová a híres totora, azaz nád hajók megtekintése vonzott minket.
A majdnem egész napos vezetés után péntekre és szombatra lelassultunk Huanchaco-ban és a weboldal frissítése mellett elandalogtunk az óceán partján a totora hajók és cevicheriak között, illetve megnéztük az egykor hatalmas Chimu birodalom lenyűgöző romjait. Chan Chan állítólag a legnagyobb fennmaradt város az amerikai kontinensen a Kolombusz előtti időszakból. Az i.sz. 1300 körüli időkből származó, mintegy 28 négyzetkilométeren elterülő városnak fénykorában 60.000 lakója volt. Szerencsére a város falai egész jól megmaradtak (legalábbis szerintünk), így hosszú ideig sétálhattunk és elmélkedhettünk az egykori birodalomi központ mindennapjain.
Egy egykori hatalmas birodalom önmagában lenyűgöző romjai között sétálva talán nem szép ilyesmin gondolkodni, de mi mégiscsak tettünk egy érdekes összehasonlítást.
Ha figyelembe vesszük, hogy nem sokkal Chan Chan építésének ideje után, a XV. században milyen színvonalú remekművek születtek Európában, mondjuk Firenzében a Mediciek „szárnyai alatt”, akkor megdöbbentő különbségekkel szembesülünk a két kontinens építészete, kultúrája és fejlettsége tekintetében egyaránt. A gondolatmenet folytatásaként néhány pillanatra elmerengtünk azon, hogy milyen különleges és megbecsülendő helyre volt szerencsénk születni Európában, és mennyire fontos, hogy ezt értékelni is tudjuk.

Plaza Mayor - Lima
Plaza Mayor - Lima
Vasárnap egész nap úton voltunk a 7-800 km-re délre fekvő fővárosba, Lima-ba. Érkezésünk után nem sokkal, a város Miraflores nevű negyedében rátaláltunk a tökéletes szállásra, egy parkolós hostelre. Ami még meglepőbb volt, hogy a leparkolást követően nem sokkal magyarul szóltak hozzánk. Így történt, hogy megismerkedtünk néhány Kanadában élő, perui vakációját töltő magyarral, akikkel aztán jót beszélgettünk.

A hétfői nap a kötelező programoké volt. Megkerestük a helyi Land Rover szervizt és egyeztettünk egy időpontot másnapra a 120.000 km-es szervizhez, illetve feltérképeztük a város videokamera kínálatát. Szerencsénkre rövid keresés után rábukkantunk a helyi Sony Centerre, ahol a világ legtermészetesebb módján előhozták az áhított HD-s kamerát. Abban a pillanatban, ahogy a kezünkbe fogtuk, eszünkbe jutott, hogy egy dolgot nem ellenőriztünk le az amerikai videokamera vásárlással kapcsolatban. Nem voltunk biztosak benne, hogy hátrányos-e ha megveszünk egy NTSC rendszerű szerkentyűt. Abban maradtunk, hogy ezt holnapra kiderítjük a Netről. A kérdést még este tisztáztuk, így végre semmi nem állt a kameravásárlás és további kalandjaink rögzítésének útjába Laughing.

Az ügyintézés mellett persze szakítottunk egy kis időt a városnézésre is. Ennek legemlékezetesebb pillanatai egyrészt a belváros felé haladva egy végtelennek tűnő és kellően zorkó arcokkal teli piacon való autós kiútkeresés, illetve a belvárosban található hatalmas Plaza Mayor (korábbi nevén Plaza de Armas) megtekintése voltak.

Keddre adott volt a program. Reggeltől koradélutánig Land Rover szerviz, délután kameravásárlás. A fárasztó, de minden tekintetben eredményes nap után, örömteli arccal gurultunk be este a hostel udvarára, egy megújult autóval és egy új kamerával Cool.

Paracas Nemzeti Park
Paracas Nemzeti Park
Szerdán tovább indultunk dél felé, következő állomásunk, a Paracas Nemzeti Park irányába. A parkhoz közeli Pisco városában elfogyasztott almuerzo után lelkesen vágtunk neki az állítólag fókáknak otthont adó Paracas-félsziget bejárásának. A bejáratnál sajnos azzal a rossz hírrel fogadtak bennünket, hogy a fókák már 4-5 éve nem laknak itt, ez a tény azonban nem vette el kedvünket a park meglátogatásától.
Egész délután csodálatos homokos tájon kirándultunk a part közelében, ahol ráadásul, ha fókát nem is láttunk, de számos különböző madárfajjal találkoztunk.
A park alapos bejárása után tovább indultunk délre, a sivatagi oázis Huacachina irányába. Sötétben érkeztünk, így egy laza szabadtéri vacsi után kíváncsisággal tele feküdtünk le, arról fantáziálva, hogy hogyan is nézhet ki napfénynél a homok közepén fekvő falucska.

Csütörtök reggel első dolgunk volt, hogy egy sandboard-dal a kezünkben felsétáljunk a falut határoló legjobb homokdűnére és a kilátás megcsodálása után, ráálljunk a deszkára. A kilátás lenyűgöző volt, a csúszás kicsit forró, de élveztük.

A homokozás után búcsút is intettünk az oázisnak és elindultunk a rejtélyes Nazca vonalak irányába. Még pont időben érkeztünk egy délutáni repüléshez, így két francia hölggyel együtt, egy rendkívül szórakoztató pilóta kalauzolásával felreppentünk a Nazca körül elterülő sivatag fölé, és megcsodáltuk a leghíresebb formációkat.
Mostanáig nem sejtettük sem azt, hogy mekkora területen fekszenek a Nazca vonalak, sem azt, hogy hány különböző alakzatból állnak. Íme néhány szám e különlegesség érzékeltetésére. 500 négyzetkilométernyi területen 800 egyenes vonalat, 300 geometriai alakzatot, illetve 70 állat- és növényrajzot találtak. Ami számunkra leginkább megdöbbentő volt, hogy a vonalakat a kősivatagban található kövek egyszerű odébb pakolásával hozták létre, és hogy a vonalak összesen néhány centiméteres „magassága” ellenére milyen élesen láthatók a formák a magasból.
Egy elgondolkodtató érdekességre azonban felfigyeltünk. Láttunk egy néhány évvel ezelőtti képet, amelyen a vonalak a mainál sokkal élesebben kivehetőek voltak. Lehet, hogy néhány évente felújítják őket? Embarassed

Este megismerkedtünk egy jelenleg Peruban tanuló német párral, akikkel hosszan beszélgettünk kalandozásainkról. A beszélgetés egyik legérdekesebb információval járó része a Machu Picchu-ról szólt. Megtudtuk, hogy minden ellentétes híresztelés ellenére, az elveszett inka városhoz nemcsak a méregdrága monopolizált vonattal, illetve az Inka Trail-en keresztül lehet eljutni, hanem autóval is! Az információt jól elraktároztuk, hogy néhány nappal később rátérhessünk a megvalósításra.
A németekkel való beszélgetés még egy javítást eredményezett az eredeti tervünkön. Másnap Cuzco-ba indultunk volna, de útitervünk átbeszélése során megcseréltük a városok sorrendjét és először Arequipa-ba vesszük majd az irányt. Így két alkalom helyett egyszer kell csak átkelnünk majd az Andokon.

Pénteken reggel búcsúzásként még ellátogattunk a Nazca várostól a Pánamerikai főúton ~20 km-re található kilátóhoz, ahonnan madártávlatból lehet rálátni néhány Nazca formációra. Azért érdekelt minket a dolog, mert az előző napi repülés során csak a formációk távoli képét láthattuk, viszont nagyon kíváncsiak voltunk arra, hogy mi látható a vonalakból a föld szintjéről, illetve, hogy hogyan is néz ki közelről azok kialakítása.
Így a saját szemünkkel is meggyőződhettünk róla, hogy a vonalak szinteltérése a föld szintjéhez képest valóban csupán néhány centiméter, és hogy a vonalak noha a földről nem láthatóak, de néhány méter magasságból már jól kivehetőek.

Arequipa
Arequipa
A vonalak rövid elemzését követően ismét autóban ültünk, úton a „Fehér város”, Arequipa irányába. Peru városai közül igazából Arequipa az egyetlen, ami úgy maradt meg a fejünkben, hogy szép volt és kellemes is. Több helyen láttunk templomokat, koloniális épületeket, de itt éreztük először azt, hogy igazán jó érzés körbesétálni a belvárosban és körbejáratni tekintetünket.
A városhoz kapcsolódó kellemes élményeket még egy tökéletes mexikói vacsora és egy azt követő piscozás, vagyis az ország nemzeti italának letesztelése is kiegészítette.

Szombaton tettünk egy kirándulást az Arequipa-tól ~100 km-re északra fekvő Colca kanyonban. 3191 méteres mélységével a kanyon - a szomszédos Colca de Cotahuasi után - a világ második legmélyebb kanyonja (bár a köztudatban úgy él, mint a legmélyebb). Az út során először több csoport szabadon legelő alpakát és vikunyát láttunk, majd egyre kisebb falvakon keresztül haladtunk a kanyon leghíresebb kilátópontja, a Cruz del Condor felé. Állítólag itt van az idelátogatónak legnagyobb esélye kondorok megpillantására. Nekünk még az időzítésünk is jó volt, mivel pont a javasolt 4-től 6-ig tartó időzóna közepén, 5-kor érkeztünk a kilátóhoz. A kanyon mélyére való lepillantás lélegzetelállító volt, de a kondorok csak nem jöttek. Nem szomorkodtunk, így is csodálatos élményekkel gazdagodva indultunk vissza Arequipa-ba. A sötétedést megelőző időszakban való autózás külön szépsége volt, hogy velünk együtt mindenki hazafelé tartott. A lemenő Nap, illetve a felkelő Hold fényében mindenhol emberek és állatok ballagtak az út szélén.
Arequipa-ba visszaérve ismét beneveztünk egy taco + pisco sour kombóra, majd bezuhantunk az autó hátuljába.

Vasárnap átvágtunk az Andokon és egy hosszú vezetés után, koraeste érkeztünk meg Cuzco-ba. Hosszas szálláskeresés után, egy határeset hostel mellett döntöttünk, amelynek már a kertjébe való begördüléskor furcsa érzéseink voltak, de nem nagyon láttunk más megoldást.

Hétfőn rövid weboldal frissítés után körbejártuk Cuzco főbb látnivalóit. A legszebb rész természetesen itt is a Plaza de Armas és környéke volt. Itt le is ültünk egy rövid időre, és csak néztük, ahogy a helyiek jönnek-mennek, élik mindennapjaikat.

Kedd délelőtt, még mielőtt tovább indultunk volna, beugrottunk az Internet kávézóba, melyet egy kellemetlen meglepetés, egy rövid bosszankodás, majd egy ablak szerelés követett. A netezés alatt valaki felfeszítette az autó ablakát és megpróbálta feltörni az autót. Szerencsére az akciója sikertelenül végződött, mivel ostobaságának köszönhetően kinyitotta a beriasztott autó ajtaját, majd valószínűleg a sziréna és a duda egyszerre felcsendülő hangjától megijedve elrohant.
Csak egy pulóvert veszítettünk az akcióban, és a betolakodónak még rendetlenséget sem volt ideje csinálni, így egy rövid ablakszereléssel megúsztuk az esetet. Az út végéig a baloldali csúsztatható ablakot úgy néz ki, hogy nem fogjuk kinyitni Undecided.

Gyors ebéd után átgurultunk a Cuzco-tól 90 km-re fekvő Ollantaytambo-ba, amely település a Machu Picchu kalandunk kiinduló és záró pontja volt. A XIII. század óta folyamatosan lakott város, keskeny macskaköves utcáival, az inka városépítés egyik legjellemzőbb élő példája, és ráadásul tökéletesen alkalmas egy hosszabb túrára való rápihenésre.
Az éjszakát - a helyiek vendégszeretetének köszönhetően - a gyönyörű és kellemes Ollantaytambo Lodge udvarán töltöttük.

Az Inka Rail (!)
Az Inka Rail (!)
Szerda reggel kikanyarodtunk a kedves Ollantaytambo-ból és nekivágtunk az általunk Inka Rail-nek aposztrofált kalandnak. Kicsit elbizonytalanító volt, hogy sem a lodge-ban dolgozó falubeliek, sem az egyik helyi túravezető nem tudtak arról az útról, amelyen mi elindulni terveztünk. Ennek ellenére kitartóak voltunk és mindenek felett bíztunk a német barátainktól kapott információkban.
A Machu Picchu megközelítésével kapcsolatban elterjedt két útvonal egyike a 4 napos gyalogtúra az Inka Trail-en, illetve a ~4 órás vonatozás Cuzco-ból, Ollantaytambo-n keresztül a Macchu Picchu előtti utolsó településig, Aguas Calientes-ig (ahonnan egyébként a vonat továbbmegy egy Hidroelectrico nevű állomásra), majd 8 km buszozás az inka városhoz.

Hidroelectrico-ba viszont nemcsak vonattal, hanem egy kerülő úton - Santa Maria és Santa Tereza nevű falvak érintésével - autóval is el lehet jutni. Hidroelectrico-ból pedig adottak a vonatsínek (9 km), melyeket csak követni kell Aguas Calientes-ig, ahonnan busszal vagy gyalog lehet megtenni az utolsó 8 kilométert.

Ollantaytambo-ban még gondolkodtunk - a németek példája alapján - egy guide felfogadásán, de nem nagyon tudtuk volna hova ültetni, és úgy éreztük, hogy elég pontos infóink vannak.
A Cuzco-ba vezető úton kívül két kivezető útról tudtunk Ollantaytambo-ban, melyek közül az egyikre biztosan azt mondták a helyiek, hogy nem lesz jó, így az észak felé tartó másikon indultunk el. Az indulástól kezdve minden úgy volt, ahogy a németek elmondták. Több kisebb falu után keresztül mentünk Santa Maria-n, aztán egy hosszan kacskaringózó hegyi földúton megtett szakasz után megérkeztünk Santa Teresa-ba, onnan pedig egy utolsó rövid vezetéssel Hidroelectrico-ba. (Volt 4-5 nem egyértelmű elágazás, ahol könnyű elvéteni az utat, de valahogy szerencsénkre mindig jó ritmusban bukkantak fel a helyiek, hogy útbaigazítást tudjunk kérni. A pontok GPS koordinátáit rögzítettük, így bárkinek el tudjuk küldeni a részleteket, akit érdekel.)
Az első lendülettől vezérelve leparkoltunk az autót a vízerőmű bejáratánál, egy rendőri ellenőrzési pont mellett és vízzel felszerelkezve nekivágtunk a sínek mentén az Aguas Calientes-ig hátralévő 9 km-nek. Néhány száz méter után azonban újraszámoltuk az esélyeinket és rájöttünk, hogy ebbe a napba már nem tud beleférni az oda út, vissza út és a Machu Picchu megnézése is, így a reggeli indulás mellett döntöttünk és visszafordultunk. A rendőrök nem voltak meglepődve, sőt igazából még fel sem ocsúdtak abból fakadó megdöbbenésükből, hogy a romok megnézése után még ma vissza akartunk jönni az autóért.
Visszavezettünk a közeli Santa Teresa-ba és az éjszakát a település egyik leleményes lakójának kertjében töltöttük, aki ráérezve a faluban beinduló turizmusra, már nyitott is egy kempingféleséget.

Az elveszett város
Az elveszett város
Csütörtökön hajnalban keltünk és testileg lelkileg felkészülve nekivágtunk az Inka Rail legizgalmasabb szakaszának. Hidro-ba érve, legnagyobb meglepetésünkre több helyi várakozott a síneken. Kiderült, hogy reggel 8 körül megy egy vonat Aguas Calientes-be. Kis töprengés után úgy döntöttük, hogy élve a lehetőséggel, odafelé vonattal megyünk.
10 után nem sokkal begördültünk Aguas Calientes állomására, ahonnan 1,5 óra alatt megmásztuk a Machu Picchu-hoz vezető meredek lépcsősort.

Erőfeszítéseink nem maradtak jutalom nélkül. Az elénk táruló inka romok látványa hihetetlen érzéssel töltött el bennünket. Korábban hallottunk semleges véleményeket Machu Picchu-ról, melyek szerint a romok Peru kötelező állomása, de nem érzi azt az ember, hogy ez útjának csúcspontja. Hát mi úgy éreztük. Maguk a romok is különlegesek voltak, de azok elhelyezkedése egyszerűen lenyűgöző. Ahogy felérsz, leülsz, körülnézel, és elgondolkodsz egy pillanatra, olyan érzés tölt el, mintha a világ tetején ülnél. Varázslatos Surprised!
2-3 óra nézelődés után végül búcsút intettünk a rejtélyes városnak és elindultunk visszafelé. Félóra lefelé a lépcsőkön Aguas Calientes-ig, 1,5 óra a sínek mentén Hidro-ig, majd 4-5 óra vezetés vissza Ollantaytambo-ba, ahol gyors fürdés után egy hatalmas lakomával ünnepeltük meg az elmúlt napok kalandjait.

Uros kislány
Uros kislány
Pénteken tartottunk egy pihenőnapot a kellemes kis Ollantaytambo-ban, majd szombaton Cuzco-n keresztül levezettünk az ~5-600 km-re lévő Puno-ba a Titicaca-tó partjára.
Puno messze nem nyűgözött le bennünket, azonban a várostól egy félórás hajóútra található híres úszószigetek annál inkább. A lebegő szigetek építését az Uros törzs tagjai kezdték el évszázadokkal ezelőtt azzal a céllal, hogy elszeparálják magukat többek között az inkáktól.
Vasárnap meglátogattuk a nádból épített szigeteket, melyek közül néhányon még a mai napig is élnek.

A Bolíviába való átlépést megelőző utolsó perui reggelünkön még felmentünk a Titicaca-tó partján álló híres Yavari fedélzetére és a hajó körbejárása mellett meghallgattuk az Angliában épített, majd hajón, vonaton és végül az Andokon át szamarakon ideszállított gőzhajó történetét. A történet külön érdekessége, hogy ma is dolgoznak a gépezet ismételt üzembe állításán, és ha minden jól megy, akkor a Yavari nemsokára ismét büszkén fog pöfékelni a Föld legmagasabban fekvő, hajózható taván.




A hozzászóláshoz jelentkezz be, vagy regisztrálj, ha még nem tetted!
No. 4 :
A HD-s kamera képét min lehet élvezni? Van akkora felbontása a számítógép monitorának, vagy a HDTV szabványnak?
Hozzászóló: gozolo • 2008-06-06 17:14:21
No. 3 :
ez a cikketek irtó jó - legalább is én nagyon élveztem (biztos, mert már hallottam pár itt leírt dologról). A Machu Picchu-s megközelítésre rákészülök még pár Bihar-hegység autós-gyalog kalanddal :) jó utat Nektek!
Hozzászóló: gozolo • 2008-06-06 17:13:43
No. 2 :
nem is tudtam, hogy abszolváltátok a spanyolt :) Rigóóó strret-i nyelvvizsgám ellenére nehézséget okoz a spanyol wiki-ből kihámozni a pisco-t
Hozzászóló: gozolo • 2008-06-06 17:04:28
No. 1 :
Sziasztok! ez tetszett: "...milyen különleges és megbecsülendő helyre volt szerencsénk születni Európában, és mennyire fontos, hogy ezt értékelni is tudjuk..." és hogy mennyi minden van még a közvetlen közelünkben is (pl. Erdélyben, a Felvidéken), amiről itt a népek 80%-a még nem is hallott....
Hozzászóló: gozolo • 2008-06-06 16:59:37
 
< < <   > > >