Főoldal   Ország infók   Útravaló   Rólunk   Csirkefej
 
Ajánlott böngésző:
FireFox 2.x

Bejelentkezés






Elfelejtettem a jelszavam
Regisztrálom magam

Szavazás

Támogatóink

Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Argentína IV. - Don't cry for us Argentina... (2008. június 26. - július 4.) Nyomtat E-mail
2008 September 20, Saturday
Salve Argentina
Salve Argentina
Kedd estétől csütörtök hajnalig tartó kitartó vezetés után, június 26-án az éj leple alatt ismét átléptünk Argentínába. Minden reményünk abban volt, hogy innen egyszerűbb és olcsóbb lesz megszervezni a Brazíliából kb. lehetetlennek tűnő hajóztatást.
Egyébként, mint utóbb megtudtuk (eljövetelünk estéjén), Rio kikötőjében már jó néhány hónapja fennállt az a kaotikus helyzet, amelyben jelenleg is a vámosok sztrájkja teszi lehetetlenné a mindennapi ügyintézést. Hallottunk Rio kikötőjében 8(!) hónapja elvámolatlanul vesztegelő árukról. Még jó, hogy nem nyomtuk bele Defit ebbe a csőbe
Surprised.

Mi időközben legyűrtük a Rio - Buenos Aires közötti közel 3000 km-t és bizakodva tekintettünk az argentin ügyintézésre. Tervünk most már az volt, hogy amint lehet, feladjuk az autót a leggyorsabb és legolcsóbb európai kikötővárosba, mi pedig felülünk egy Budapestre tartó közvetlen gépre.
Néhány héttel később pedig majd átutazunk Európán és miután kiváltottuk Defit a „hazai” kikötőben, hármasban (illetve Csirkével és Tollasszal ötösben
Cool) hazaautókázunk, az öreg kontinensen át.

26-án csütörtökön Puerto Iguazu határvárosban ébredtünk, ahol a nap indításaként beugrottunk egy Net Cafe-ba, hogy kiértékeljük az időközben beérkezett hajóztatási ajánlatokat és válaszoljunk az érintett cégeknek. Három cég került a short list-ünkre, akikkel az ajánlatok alapján érdemesnek tartottuk az egyeztetést. Elküldtük a válaszokat a BA-ba érkezésünk várható időpontjáról, és nem sokkal később már úton voltunk a főváros irányába.

Péntek délelőtt 10-kor - ismételten Wink - begördültünk Buenos Aires-be. Az egész éjszakán át tartó váltott vezetés után mindketten csak pihenésre vágytunk. Némi keresést követően beköltöztünk egy megfelelőnek tűnő szállodába, majd rácsörögtünk a legesélyesebb hajóztatási versenyzőre. Megegyeztünk, hogy hétfő reggel nála kezdünk. A telefon után megnyugodtunk és végre kicsit ráfókuszáltunk a pihenésre. Bár jó érzés volt, hogy ismét itt vagyunk az izgi Buenos Aires-ben és előttünk a hétvége, elsőként mégis csupán egy energiapótló estebédre és egy hatalmas alvásra vágytunk. A délutánt és az estét ennek megfelelően e két cél megvalósítása jegyében töltöttük Smile.

Buenos Aires belvárosában
Buenos Aires belvárosában
Szombaton délelőtt tettünk egy sétát Puerto Madero negyedben, délben benéztünk a város egyik büszkeségébe, a Galerias Pacifico bevásárlóközpontba, majd vacsorára ellátogattunk a szombat estéhez méltó Palermo Hollywood kerület egy bio éttermébe.

Szombat éjszaka utcagyerekek voltunk Defivel, de vasárnap reggel kárpótlásként, illetve a lazítós, útvége hangulaton felbuzdulva, bejelentkeztünk a város két Rochester hoteljének egyikébe.

Vasárnap este, egy nyugodt írós nap zárásaként, elpörögtünk a múltkori BA látogatásunkkor felfedezett Confiteria Ideal-ba, egy klasszikus vasárnap esti milongára.

A táncórát nem a néhány hete megismert tanárok tartották (ők ugyanis európai turnéra mentek), de az órával tökéletesen meg voltunk elégedve. Az est fénypontja, a milonga - a múltkorihoz hasonlóan - ismét feledhetetlen volt. Még néhány porteno úrral való táncolás is becsúszott a képbe! Kiss

Defi ideiglenes otthona
Defi ideiglenes otthona
Hétfőn megkezdődött a munkahét és ez számunkra is a nyugalmas hétvégi pihenés végét jelentette. Reggel megismerkedtünk Arturo-val, a Mercomar munkatársával, akibe rövid beszélgetést követően „belehelyeztük a bizalmunkat”, majd innentől péntek estig nem is tudtunk nagyon elszakadni a hajóztatási teendőkről.

Egyelőre úgy tűnt, hogy a legközelebbi biztosan foglalható konténer egy július 21-én induló hajón lenne. Abban maradtunk, hogy várunk keddig, hátha sikerül korábbi hajóra konténert foglalni, és csak akkor kezdjük el a vámügyintézést.

Keddre semmi nem változott. Mivel mi e hét során abszolválni akartuk az autó feladásával kapcsolatos feladatokat, le akartuk plombáltatni a konténert és kezünkbe akartuk fogni a hajóztatási papírokat, ezért megállapodtunk, hogy maximum szerda reggelig várhatunk. Akkor mindenképpen elkezdjük a vámügyintézést, az aktuálisan lefoglalt hajó adataival.

Később, a konténerbe költözéskor
Később, a konténerbe költözéskor
Szerdán reggel az előző két naphoz hasonlóan ismét Arturo-nál kezdtünk. Még mindig nem volt kilátás július 21. előtti hajóra, de megegyezésünk szerint elkezdtük a vámügyintézést.

Az irodában megjelent fiatal vámügynök sráccal négyesben átnéztük a papírjainkat. Arturo és a srác elégedetten nyugtázták, hogy minden szükséges papírunk rendelkezésre áll, csak egy dologra lehet majd még szükség: egy oldalankénti útlevél másolatra. Viccesnek tartottuk, hogy az autó exportálásához ugyan miért van szüksége a vámnak erre, és nem is tulajdonítottunk neki nagy jelentőséget. Arturo a biztonság kedvéért elkészítette a vaskos fénymásolatot, majd a vámügynök sráccal elindultunk hármasban a kikötői vámiroda irányába.

A buszon - korábbi hajóztatási tapasztalatainkat ecsetelve - jóízűen viccelődtünk az ügyintézés várható hosszúságáról, mire a srác magabiztosan mondta, hogy itt maximum 1-2 óráról beszélünk. Gondoltuk: „Meglátjuk!”, de bizakodva futottunk neki a kikötőnek.

Amikor a sor rövidsége miatt indokolatlanul hosszú várakozás után sorra kerültünk és bejutottunk az irodába, gyorsan kiderült, hogy nem elég az útlevelet oldalanként lefénymásolni, de oldalanként hitelesíttetni is kell. Abszurdnak tűnt, de a vámügynökünk szerint nem volt választásunk.
Megbeszéltük a sráccal, hogy du. 2-kor találkozunk ugyanitt és ezzel a lendülettel elindultunk a belvárosba hitelesített fénymásolatot készíttetni. Az első két másolóiroda meglátogatása után látszott, hogy délután kettőig egyáltalán nem triviális a feladat kivitelezhetősége. Az egyik helyen másnapra akarták megcsinálni, míg a másik helyen 200 peso-ért (azaz több, mint 60 USD-ért) késődélutánra vállalták volna, ráadásul nem közjegyző által hitelesítve. Végül javaslatot kértünk Arturo-tól, aki a megfelelő városrészbe irányított minket, ahol végre lefénymásolták, majd az összetűzött másolatokkal egy közjegyzői irodába küldtek minket, ahol néhány perc alatt megtörtént a hitelesítés.

Boldogan mentünk vissza a kikötőbe, ahol csak most jött a fekete leves. Egyetlen egy várakozó sem volt rajtunk kívül az iroda előtt egész délután, és a vámosok elfüggönyözött üvegkalitkájából hosszú időn keresztül csak beszélgetést és nevetgélést hallottunk.

Kb. 2 óra várakozás után elfogyott a türelmünk és a fiatal vámügynök srác szemében látható riadalom ellenére benyitottunk a vámirodába és asszertívan jeleztük, hogy örömmel vennénk, ha megnéznék a hiánypótlásunkat és lezárnánk az ügyünket. A tekintetekből érezhető volt, hogy nem sok jóra számíthatunk, de legalább elkezdték áttanulmányozni a papírjainkat. Néhány másodpercen belül rendkívüli hiányosságot azonosítottak: az a céges meghatalmazás, amellyel eddig az egész világot bejártuk, négy hajóztatást lebonyolítottunk, és amellyel immár negyedik alkalommal is átléptünk Argentína közigazgatási határát, számukra nem elfogadható (…bár a reggeli ellenőrzés alkalmával még jó volt).

A meghatalmazó cégnek közjegyző által ellenjegyzett meghatalmazást kell kiállítania. Tehát kerítsük elő az autót tulajdonló magyar céget és állíttassuk ki a közjegyzői pecséttel ellátott papírt. Elmondtuk, hogy ez a néhány ezer kilométer távolságból adódóan ma délutánig semmiképpen nem megvalósítható és holnap pakolni szeretnénk az autót a konténerbe. Akkor menjünk a helyi magyar követségre és oldjuk meg ott, hangzott a válasz és közben kitoloncoltak bennünket az irodából. Kifelé menet még tettünk egy kísérletet a nevek és azonosító számok elkérésére, de a közép-és dél-amerikai rendőröktől már megismert hozzáálláshoz hasonlóan itt nem hogy nem adták meg az adatokat, de még hangosan ki is nevettek bennünket.
A tutyi-mutyi hajózási ügynökünktől, Arturotól mindössze olyan reakciókat kaptunk a telefonban, hogy „This is Argentina!” „This is South America!”, „They are the kings!”, meg ilyenek. OK, ha szerinte ez a normál ügymenet és ő be akar állni a sorba, akkor mostantól intézze ő az ügyet teljes körűen. Végül is ezért fizetjük.
Odahívtuk és átadtunk neki minden papírt. Megígérte, hogy másnap reggelre idehívja a vámügynök srác főnökét, aki állítólag akkora király, hogy mindent elintéz majd egy perc alatt.

Másnap reggel - a vámiroda előtt várakozva - megkezdtük a pakolást és a kezünkbe akadt egy, a Német Autóklub (ADAC) által kiállított, és a tulajdonos cég, egy ügyvéd, illetve az ADAC által lepecsételt meghatalmazás. Biztosak voltunk benne, hogy ez zsír lesz és ezzel átvágjuk a gordiuszi csomót. Kisvártatva a nagy király is megérkezett. Kezébe adtuk a papírt és - az irodától távol tartva magunkat - beküldtük a teljes dokumentum csomagunkkal felvértezve.

Néhány perc elteltével mivel jön vissza barátunk? A három (!) nyelven írt, három pecsétes meghatalmazás sajnos nem elfogadható a vámos férgek számára, hitelesített spanyol fordítást akarnak. Mi itt elmondtuk, hogy eddig bírtuk, visszavonulunk pakolni a szállásunkra, ők pedig úgy csúsznak másznak a papírjainkkal, ahogy akarnak, az előtt, aki előtt akarnak. Mi fizetünk (de csak elvégzett szolgáltatásért és számla ellenében!), ők pedig oldják meg.

A történet folytatása kitalálható. Délutánra lefordíttatták egy fordító irodával a három nyelvű, sok pecsétes meghatalmazásunkat, becsúsztak vele a férgekhez és mivel mást már nem lehetett kitalálni, a vámosok elfogadták a papírjainkat.
Az autó konténerbe pakolása péntekre maradt, amikorra egyébként a hétfőn lefoglalt és megvásárolt, BA - Frankfurt, Frankfurt - BP repjegyünk is szólt.

Av 9 de Julio
Av 9 de Julio
Csütörtök este - ami elvileg utunk utolsó estéje volt - vacsora után egy pátoszos, világmegváltó beszélgetéssel egybekötött kávézást tartottunk, melyet aztán egész szép konklúziókkal zártunk. Mindenek ellenére éreztük, hogy így nem lehet vége az útnak, de valamiért látszólag mégis így kell majd lennie.

Péntek reggel autómosás, majd egy külön történetet is megérő konténerbe pakolás, melynek során - a dolgok megdöbbentő szervezetlensége és esetlegessége miatt - egy hajszál választott el bennünket attól, hogy kifaroljunk az egész Arturo-val való hajóztatásból.
Jórészt az elmúlt négy hajóztatás során megszerzett tapasztalatoknak, illetve az ebből adódó határozottságunknak köszönhetően délután 3-ra bent állt az autó a lezárt, leplombált konténerben.
A vámolásról annyit, hogy a plombát csak kitartó érvelésünket követően hozatták oda és tettették rá Arturo-ék a vámmal, mivel Arturo szerint a vámosokat nem ugráltatjuk, majd jönnek valamelyik nap, amikor kedvük tartja. Arról már nem is beszélve, hogy a plomba felhelyezésekor a vámos bele sem nézett az általunk bezárt konténerbe.
Konténerzárás után visszamentünk Arturo-ék irodájába, kiállították a számlát, átutaltuk, elbúcsúztunk, majd irány a szálloda.

A szállodában összeszedtük magunkat, hívtunk egy taxit és megpróbáltunk ráhangolódni, hogy VÉGE AZ ÚTNAK.

Aeropuerto - BA
Aeropuerto - BA
A 10 percre ígért taxi ~1 óra után gördült be a szálloda elé, de ez még látszólag belefért, mert bőven hagytunk időt a fél órának mondott reptéri kiérésre. A város egyik szimbólumának számító Av 9 de Julio-n lévő tüntetés miatt azonban néhány perccel az indulás után világossá vált, hogy a gép elérése nem lesz triviális. Ráadásul nem is Argentínában lettünk volna, ha a sofőrnek fél úton nem kell tankolnia. Út közben aztán egyszer csak eljött egy pont, amikor egyik pillanatról a másikra lélekben feladtuk, majd rögtön ezt követően egy csodálatosan nyugodt érzés töltött el bennünket.

Rábíztuk magunkat a sorsra és persze végignyomtuk a célig vezető utat, de ahogy telt az idő egyre bizonytalanabbá vált, hogy milyen végkimenetelt is szeretnénk igazán. A 20:55-kor induló géphez végül 8 után értünk ki a reptérre, ahol azonnal a Lufthansa irodájába irányítottak bennünket. Néhány másodperc alatt eldőlt a sorsunk. Már a jóval előttünk érkezőket sem engedték fel a gépre, úgyhogy néhány kattintással minket is áttettek a holnapi járatra és ezzel a lendülettel már mehettünk is vissza a városba.

E csodálatos és örökké feledhetetlen út végét nem sikerült csak úgy egyszerűen lezárnunk. Összehoztuk életünk első repülőgép lekésését, annak ellenére, hogy még soha ennyire bőségesen nem hagytunk időt a reptérre való kiérésre.
Fáradtan zötykölődtünk vissza a forrongó Buenos Airesbe és igazából elképesztően boldogok voltunk. Egy egész hétnyi szívás, és az azt megelőző reménytelen brazíliai szállítmányozó keresés után ez volt az első pillanat, amikor minden el volt intézve, és végre csak magunkra, illetve a pihenésre koncentrálhattunk. Hogyan is történhetett volna ez másként a Függetlenség napján Cool. Kaptunk egy ajándék napot a mindent összevetve csodálatos és izgalmas Buenos Aires-ben (az 521+egyediket Surprised).




A hozzászóláshoz jelentkezz be, vagy regisztrálj, ha még nem tetted!
No. 3 :
Nekem is kedvem támadt , de Pip visszafogott .
Hozzászóló: tomcsi • 2008-09-30 21:58:47
No. 2 :
Nem csoda hogy egyes argentínok komoly nemzetközi forradalmárok lettek régebben.
Ilyen "élmények" után az embernek kedve támad lerombolni az államot. :)
Hozzászóló: Sanyi • 2008-09-23 23:19:41
No. 1 :
vakker! ez a hajóztatás nem trivi. ehhez képest egy brindisi, vagy Piraeus-i kikötő bakfitty! Én, aki aludni is viszem magammal a kocsit, asszem, a tengeren túlra soha! Vagy ha odáig autóztam, otthagyom ;) Nem lett volna egy lassú teherhajó, amire kocsistul felmentek és dízelmotort hallgattok 2 hónapig fityingekért? No de viccen kívül: Ti is látjátok, hogy ha akarják, a patkányok bosszút állnak a nyomulósokon.
Hozzászóló: gozolo • 2008-09-23 10:15:10
 
< < <   > > >