| India II. - Megérkezés Delhibe (2007. március 28.) |
|
|
| 2007 March 29, Thursday | |
|
Elvigyelek? Az óvárosban utcatáblák híján gyorsan egy bazár közepén találtuk magunkat, ahol tiszta erőből folyt a következő vásárnapra való készülődés, árufeltöltés. A legkülönbözőbb méretű teherautók sokasága töltötte be a szűk utcákat, ameddig a szem ellátott. A kocsikról temérdek csokiarc hozta-vitte a hatalmas dobozokat és zsákokat, míg mi a kiutat kerestük a kicsit Józsefvárosi piac flash-ből. Az egyik riksa kikerülésekor kicsit elnéztünk egy, az út közepén lévő járdaszigetből kiálló fémcölöpöt és cccszszsz… Hello jobb első kerék! Olyan helyes vágás keletkezett rajta, hogy öröm volt nézni. Lehúzódtunk amennyire lehetett és már indulhatott is a kerékcsere. Mivel az emelőt nem használjuk túl gyakran, így az azt rögzítő szárnyas anya az idő múlásával rárohadt a csavarra, és az első néhány izgalmas percben kilazítás helyett sikerült leverni az anya egyik szárnyát. A megállásunkkor hirtelen formálódott nézőközönségből ekkor egy buzgó segéderő lépett elő és innentől kezdve kitartóan asszisztált a teljes mutatványhoz. Fél10-re lent volt a földön az emelő, aztán már minden ment, mint a zsírozott villám. 10-kor minden a helyén volt, és immár a vadiúj jobb első kerékkel törhettük az utat a bazárban. A helyiek szomorúságára az attrakció véget ért, így mindenki mehetett a dolgára. Mókás volt, hogy a lassan araszoló kocsisorral néhányan még elkísértek minket egy darabon. A kis segéderő még búcsúzóul lemosta a lépésben haladó autónk ablakát, néhányan pedig az autó útját „egyengették” a teherautók tengerében. A délelőtt fél11 óta tartó út után 11 körül tudtunk először kifújni magunkat egy éppen záráshoz készülődő étteremben. Vacsi után kitartó szálláskeresés következett az igénytelen, de legalább - az eddigiekhez képest - csillagászati árú szállások között. Hajnali 2-re - amikor már épp kezdett értelmetlenné válni a szállás keresés aznap éjszakára - utolsó erőfeszítésünkkel behajtottunk a vasútállomás melletti egyik utcába, és megtaláltuk a tökéletes helyet. A recepción gyorsan átlátták, hogy laza esténk volt, így indításként rögtön vízzel kínáltak minket. Egy gyors zuhany után, 3 körül már az igazak álmát aludtuk. No. 5 : Szia Sanyi, Köszi a felajánlást. Beszéltünk Pistával és töltöttünk az ökölfejbe zsír / olaj mixet, és mivel nem nagyon akartuk húzni a dolgot, Nepálban ki is cseréltettük a szimeringet (bár a hírekkel még nem tartunk itt ).Ha errefelé jöttök, megadjuk a tutti szervíz címét .Szilvi & Tomcsi No. 4 : Szerintem ha tudtok csinaljatok egy kepet a szivargasrol, aztan en kiprintelem es elviszem a Pistahoz. Szvsz az fogja mondani hogy joazugy. :) Ez bizonyos szintu szivargas meg belefer. Nyilvan persze fontos a zsir-olaj szintjet karbantartani, de egy kep csopp meg nem a vilag vege. No. 3 : Szerintem ha tudtok csinaljatok egy kepet a szivargasrol, aztan en kiprintelem es elviszem a Pistahoz. Szvsz az fogja mondani hogy joazugy. :) Ez bizonyos szintu szivargas meg belefer. Nyilvan persze fontos a zsir-olaj szintjet karbantartani, de egy kep csopp meg nem a vilag vege. No. 2 : Hello Sanyi, Köszi a tippet. Kár, hogy nem beszéltünk korábban, mert a gyári emelő otthon lapul a tárolóban .Most épp újabb kalandok elé nézünk, mert szivárog a jobb első ökölfej szimering. Beszéltünk Szíjjártóval, abban maradtunk, hogy öntögetünk bele olaj + zsír kombót, aztán Nepálban megnézünk egy szimering cserét. Reméljük veletek OK minden .Üdv! No. 1 : Csak egy tanacs. Nem nagyon erdemes a jack-et kerekcserehez hasznalni, mert tekercsrugos autonal baromi magasra kell emelni a kocsit ahhoz hogy a kerek elemelkedjen a talajrol. A gyari "beka" olajemelovel a hidat megemelve sokkal biztonsagosabb. Csak vigyazni kell hogy amikor leereszted a vegen, ovatosan nyisd ki a szelepet, es nem fekudj az auto ala. Inkabb hasznald a gyari csoveket amik erre valok. Amugy olvasunk am benneteket minden nap. :) |
| < < < | > > > |
|---|
Hozzászólások