Viva Zapata!?
2008 January 25, Friday

Chiapas-ban az elnyomás elleni lázongások nem tegnap kezdődtek.
Az állam központi része 1528-ben került spanyol uralom alá, de tartomány részét képező Lacandon-dzsungelt soha nem sikerült teljes ellenőrzés alá vonni.
1544-ben egy Európából érkező járványban az indián őslakosság közel fele elhunyt, és az életben maradókra, illetve utódaikra is kemény sors várt. A spanyol uralom alatt ugyanis a tartományt Guatemala városból meglehetősen erőtlenül kormányozták, és a bennszülöttek a fehérek elnyomása alatt éltek.
Az 1821-ben függetlenné váló Mexikó 1822-ben nem tudta a közép-amerikai tartományokat – köztük Chiapas-t sem – elfoglalni, de 1824-ben egy népszavazáson Chiapas lakói a Mexikóhoz való csatlakozást választották a Közép Amerikai Egyesült Tartományok helyett. A függetlenség azonban nem hozott jelentős változásokat, mivel a központi kormányzat által kinevezett kormányzó a helyi földesurakkal együttműködve feudális viszonyokat teremtett.

A jovö forradalmarai
A jövö forradalmárai

Az utazásaim során a számos kellemes meglepetés mellett, annyi negatív példát láttam a fenti elv semmibevételére, hogy most itt ragadom meg az alkalmat tanácsaim közzé tételére.
Az elnyomás hatására különböző felkelések időről időre előfordultak, de a világ figyelmét csak 1994. január 1-én – az Észak-Amerikai Szabadkereskedelmi Megállapodás (NAFTA) életbe lépésének napján (!) – sikerült felkelteni, amikor a korábban ismeretlen, baloldali Zapatista Nemzeti Felszabadító Hadsereg (Ejercito Zapatista de Liberación Nacional - EZLN) elfoglalta San Cristobal de las Casas-t és néhány további várost a tartományban.
A mexikói hadsereg persze pár nap alatt visszafoglalta a területet, és a lázadók egy részét megölte, a többieket pedig a dzsungelbe szorította vissza, ahonnan – főként az Interneten keresztül – nagyszabású propaganda háborúba kezdtek.
Az EZLN a globalizációellenes retorikát a Mexikói forradalom korából (1910-1920) származó szlogenekkel ötvözte. Céljai között pedig a helyi oligarchia uralmának megtörése, és az őslakosok életszínvonalának emelése szerepelt kiemelt helyen. A szervezet irányítója Subcomandante Marcos (Rafael Guillén, egy korábbi egyetemi tanár) gyorsan nagy népszerűségre tett szert, és az EZLN főhadiszállásán, a La Realidad (Valóság) nevű falucskában a külföldi támogatók is megjelentek. A mozgalommal szimpatizáló földművesek pedig több száz farmot foglaltak el Chiapas szerte.
1996-ban végül a zapatisták és a mexikói kormány között San Andrés Larráinzar-ban megállapodás született, amelyet azonban a kormányzó PRI (Institutional Revolutionary Party) párt soha nem ratifikált.
1998-ban a feszültség és az erőszak az egész tartományban szétterjedt, miután 1997. december 22-én a PRI-hez kapcsolódó félkatonai szervezetek 45 embert – főként nőket és gyerekeket - mészároltak le az Acteal nevű faluban.
1999-ben pedig a becslések szerint 21.000-en hagyták el otthonukat, miután a mexikói hadsereg – a félkatonai szervezetek támogatásával – egy megfélemlítő hadjáratba kezdett.
2000-ben Vicente Fox elnökké választását követően kétszer kísérelték meg a San Andrés megállapodásban foglaltak betartásához szükséges alkotmánymódosítást, azonban egyik próbálkozás sem vezetett eredményre. Így végül a parlament az egyezség egy felhígított változatát fogadta el, melynek hatására a Zapatisták minden további tárgyalást beszüntettek, és a mozgalmukat támogató falvak fejlesztésébe kezdtek.
2003-ban öt helyi önkormányzatot (Juntas de Buen Gobierno) alapítottak, amelyek iskolákat, illetve kórházakat állítottak fel, és az ökoturizmusban rejlő lehetőségek kihasználására buzdították az embereket.
2005-re azonban politikai befolyásuk alig terjedt túl Chiapas határain, sőt eredménytelenségük láttán korábbi támogatóik jelentés része is csalódott lett. Végül 4 év hallgatás után Marcos új koncepciót hirdetett meg, amely nem csak az indiánok, hanem Mexikó valamennyi elnyomott és kizsákmányolt állampolgára számára jobb jövőt ígért. A politikai pártokkal továbbra is bojkottálta az együttműködést, és helyette egy – a 2006-os parlamenti választásokkal párhuzamosan futó – másik kampányt (La Otra Campana) hirdetett meg, melynek során az ország valamennyi államát bejárta. A hasonló gondolkodású politikai csoportokkal való találkozás célja egy baloldali mozgalom létrehozása volt, amely „alulról” szabadítja fel az embereket, és egy békés, antikapitalista szemlélettel viszonyul a politikához.

Számomra a fenti elképzelések reménytelenül idealistának hangzanak, és kétlem, hogy valaha is eredményre vezetnének, de amíg valaki nem alkalmaz erőszakot, addig úgy próbálhatja meg a világot jobbá tenni, ahogy ő gondolja.
Arra persze kíváncsi lennék, hogy a mozgalom névadója, a Mexikói forradalom legradikálisabb vezetője, Emiliano Zapata mit gondolna a koncepcióról. A „Tierra y Libertad” (Föld és Szabadság) mondásából még nem merek következtetéseket levonni, de lehet, hogy ha megnézném a Viva Zapata című filmet sokkal okosabb lennék Smile.

Aktuális információk:
     - SIPAZ
     - CMI

A hozzászóláshoz jelentkezz be, vagy regisztrálj, ha még nem tetted!